Meghal Hauszmann Alajos építész Budán született 1847. június 9-én. Tanulmányait Pesten és Berlinben végezte, majd Itáliában az olasz reneszánsz emlékeit tanulmányozta. Később Budapesten jól működő építészeti irodája volt, s műegyetemi tanári tevékenysége révén nagy hatást gyakorolt a századforduló magyar építészetére. Korai művein az olasz reneszánsz formáit alkalmazta, első épülete a Teréz körút 13. alatti ház, a firenzei Strozzi-palota mása. Ilyen az Alkotmány utcai Bírósági épület, a József körúti Technológia épülete, a Markó utcai gimnázium is, melyeken kihasználta a nyerstégla-homlokzatok művészeti lehetőségeit. Később a barokk stílus elemei jelennek meg épületein, az Igazságügyi Palotán (ma Néprajzi Múzeum), a már némileg szecessziós New York-palotán, és legnagyobb munkáján, az Ybl Miklós halála után átvett és 1896-1903 között épült királyi palotán. Ezeknél a kőarchitektúra dominál, a vár épületrészeinek csoportosításával a városképbe harmonikusan illeszkedő építészeti együttest teremtett, meghosszabbítva a szárnyakat és kupolát emelve a tengelyben. Ő alakította ki a dunai homlokzatot is, továbbá ő tervezte a Tüköry-palotát, a Szent István kórházat, az Erzsébet-kórházat. Utolsó nagy műve a Műegyetem főépülete (1903-09), amelyen a hangsúlyt a főbejáratra, az aulára és a lépcsőházakra helyezte. Munkáiról maga írt részletes ismertetéseket, s értékes szakirodalmi munkássága is. Tanítványai közé tartozott Alpár Ignác, Hültl Dezső, Korb Flóris Nándor, Nagy Virgil, Petz Samu, Tőry Emil, ők alakították ki a főváros eklektikus arculatát. 1924-ben az MTA tiszteleti tagjává választották. Velencében érte a halál.