Ötös erősségű földrengés rázza meg Magyarországot
Legfrissebb
Legolvasottabb
Sarlóval a nyakán temették el a lengyel „vámpírt”
8 órája
Abu-Dzabiba került az egyedülálló brit fosszíliagyűjtemény
9 órája
Megkerült három felbecsülhetetlen értékű ellopott francia műkincs
10 órája
Több mint kétszáz Mozart-szobrocska tűnt el Salzburgból
11 órája
Új időkapszulák kerültek a csíksomlyói kegytemplom tornyaiba
12 órája
A vikingek rabszolgakereskedelméből gazdagodhatott meg Dzsankent
13 órája
Ókori római hajóroncsot találtak Elba szigeténél
13 órája
Nem hitték el a nyugati vezetők, hogy fal épülhet Berlin közepén
14 órája
Eltűnt épületek nyomait rajzolta ki a szárazság Angliában
4 napja
Kávézó pultja mögött rejtőzik egy több mint ezeréves templom Zárában
4 napja
Árpád-kori templomot és tömegsírt tártak fel Rajkánál
5 napja
A Duna alacsony vízállása felszínre hozta az ókor egyik leghosszabb hídját
1 hete
Tizennyolcadik századi erőd romjai váltak láthatóvá Újvidéknél
1 hete
Harminckilenc évvel a süllyedése után emelték ki a HMS Edinburgh aranyrakományát
1 hete
Újra előbukkant egy második világháborús hajóroncs Baján
1 hete
Egy szekrény mögül került elő a negyvennégy éves könyvtári felszólítás
2 hete
Hírlevél
Témakör
Múlt-kor heti összefoglalóEzen a naponTörténelem a közbeszédbenMúlt-kor MagazinMagazinlyÉszakipart
Családnév
Utónév
E-mail cím
Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót
Feliratkozom
Magazin ajánló
A Harmadik Birodalom első asszonyai
2026. nyár
Megnézem
Mai évfordulók
augusztus 15.
1948
Koreát végleg két államra osztják
1038
Meghal I. (Szent) István
1534
Megalakul a Jézus Társasága
1927
Megindul a kommunisták új lapja
Összes mai évforduló
Múlt-kor bolt
A Misszió társasjáték
11.990 Ft
7.990 Ft
Mi történt a szülinapomon?
januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember
12345678910111213141516171819202122232425262728293031
Szerkesztői ajánló
Eltűnt épületek nyomait rajzolta ki a szárazság Angliában
Kávézó pultja mögött rejtőzik egy több mint ezeréves templom Zárában
Árpád-kori templomot és tömegsírt tártak fel Rajkánál
A Duna alacsony vízállása felszínre hozta az ókor egyik leghosszabb hídját
Tizennyolcadik századi erőd romjai váltak láthatóvá Újvidéknél
Harminckilenc évvel a süllyedése után emelték ki a HMS Edinburgh aranyrakományát
Újra előbukkant egy második világháborús hajóroncs Baján
Egy szekrény mögül került elő a negyvennégy éves könyvtári felszólítás
Hírajánló
Görögország
Helyi áldozatokat rejt az ókori athéni tömegsír
Kelták
Főként gabonát és gyümölcsöket ettek a vaskori kelták
Írás
Dionüszosz nevét őrizheti a megfejtetlen minószi felirat
Bolívia
Fémből készült csengők kísérhették a yamparák termékenységi rítusait
Genetika
Kortársaikhoz képest óriások lehettek a gyenyiszovai emberek
Bronzkor
Szándékosan rongálhatták meg a bronzkori leletegyüttest
Csillagászat
Csillagászati navigációt használhattak az újkőkori Málta tengerészei
Dél-Amerika
Családi közösségek építették a kolumbiai csatornarendszereket
Legolvasottabb
Nagy-Britannia
Eltűnt épületek nyomait rajzolta ki a szárazság Angliában
Horvátország
Kávézó pultja mögött rejtőzik egy több mint ezeréves templom Zárában
Középkor
Árpád-kori templomot és tömegsírt tártak fel Rajkánál
Bulgária
A Duna alacsony vízállása felszínre hozta az ókor egyik leghosszabb hídját
Duna
Tizennyolcadik századi erőd romjai váltak láthatóvá Újvidéknél
2. világháború
Harminckilenc évvel a süllyedése után emelték ki a HMS Edinburgh aranyrakományát
Magyarország
Újra előbukkant egy második világháborús hajóroncs Baján
20. század
Egy szekrény mögül került elő a negyvennégy éves könyvtári felszólítás
Kövess minket!
Elérhetőségeink
1024 Budapest, Buday László utca 5/b
E-mail cím: [email protected]
Telefon: +36 (70) 614 7677
Oldalaink
Magazinly
Északipart
Múlt-kor Bolt
Magazin lapszámok
Előfizetés
Akciós ajánlatok
Társasjátékok
Puzzle
Könyvek
Támogatás
Szakmai partnereink
Magyar Nemzeti Múzeum
Magyar Nemzeti Levéltár
Országos Széchényi Könyvtár
Betekintő
Fortepan
Kecskeméti Katona József Múzeum
Történelemtanárok Egylete
© 2026 Múlt-kor – történelmi hírek és magazin
Impresszum
Írjon nekünk!
Adatvédelem
Süti beállítások
Keresés indítása
var FBRK_FOLDER_NOGUI=’/.nogui/’;
var FBRK_FOLDER_AJAX=’/.nogui/ajax/’;
var FBRK_FOLDER_API=’/.nogui/api/’;
var FBRK_IS_WEBSHOP=Boolean(true);
function fbrkSearchFormSubmit()
{
document.getElementById(‘searchInfo’).innerHTML=’ Találatok betöltése…’;
$.ajax({
type: „get”,
url: ‘/.nogui/ajax/search/newsportal.results.php’,
data: $(„#searchForm”).serialize(),
success: function(resultsHtml){
$(„#searchResultsDiv”).html(resultsHtml);
// ga(‘send’, ‘pageview’, {‘page’: ‘kereses.php?’+$(„#searchForm”).serialize()});
}});
}
function fbrkSetPage(pageIndex)
{
var f=document.getElementById(‘searchForm’);
f.page.value=pageIndex;
fbrkSearchFormSubmit();
fbrkGetUrl(‘#pageTitle’);
}
function fbrkSetOrderBy(sField,sDirection)
{
var f=document.getElementById(‘searchForm’);
f.od.value=sDirection;
f.ob.value=sField;
fbrkSearchFormSubmit();
}
function fbrkCheckSearchTarget()
{
var f=document.getElementById(‘searchForm’);
var target=f.target.options[f.target.selectedIndex].value;
var searchSectionBySection = document.getElementById(‘searchSectionBySection’);
var searchSectionByIssue = document.getElementById(‘searchSectionByIssue’);
var searchSectionByLabel = document.getElementById(‘searchSectionByLabel’);
var searchSectionByDate = document.getElementById(‘searchSectionByDate’);
var searchSectionByEventToday = document.getElementById(‘searchSectionByEventToday’);
var searchSectionBySectionSelect=document.getElementById(‘searchSectionBySectionSelect’);
var searchSectionByIssueSelect=document.getElementById(‘searchSectionByIssueSelect’);
if ((target==’site’)||(target==’kikicsoda’)||(target==’fogalom’)||(target==’magazin’))
{
searchSectionBySection.style.display=’none’;
searchSectionByIssue.style.display=’none’;
searchSectionByDate.style.display=”;
searchSectionByEventToday.style.display=’none’;
// searchSectionByLabel.style.display=’none’;
}
if (target==’event_today’)
{
searchSectionBySection.style.display=’none’;
searchSectionByIssue.style.display=’none’;
searchSectionByDate.style.display=’none’;
searchSectionByEventToday.style.display=”;
}
if (target==’article’)
{
/* searchSectionBySectionSelect.innerHTML=’Rovatok betöltése…’;
$.ajax({
type: „get”,
url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleSectionSelect.php’,
data: ‘ms=0’,
success: function(resultsHtml){
$(„#searchSectionBySectionSelect”).html(resultsHtml);
}});
$.ajax({
type: „get”,
url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleIssuesSelect.php’,
success: function(resultsHtml){
$(„#searchSectionByIssueSelect”).html(resultsHtml);
}});*/
searchSectionByEventToday.style.display=’none’;
searchSectionBySection.style.display=”;
// searchSectionByIssue.style.display=”;
searchSectionByDate.style.display=”;
}
}
function fbrkEventTodayCheckInterval()
{
var searchSectionByEventTodayDate=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayDate’);
var searchSectionByEventTodayIntervar=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayIntervar’);
var event_today_interval=document.searchForm.event_today_interval.checked;
if (event_today_interval)
{
searchSectionByEventTodayDate.style.display=’none’;
searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=”;
}
else
{
searchSectionByEventTodayDate.style.display=”;
searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=’none’;
}
}
new TomSelect(‘#searchForm #label’, {
create: false,
maxItems: 1,
maxOptions: null
});
new TomSelect(‘#abid__’, {
plugins: [‘checkbox_options’],
maxItems: null
});
(function(){function c(){var b=a.contentDocument||(a.contentWindow&&a.contentWindow.document);if(b){var d=b.createElement(‘script’);d.innerHTML=”window.__CF$cv$params={r:’a2b40ff16c929418′,t:’MTc4Njc1MzUyOA==’};var a=document.createElement(‘script’);a.src=’/cdn-cgi/challenge-platform/scripts/jsd/main.js’;document.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(a);”;b.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(d)}}if(document.body){var a=document.createElement(‘iframe’);a.height=1;a.width=1;a.style.position=’absolute’;a.style.top=0;a.style.left=0;a.style.border=’none’;a.style.visibility=’hidden’;document.body.appendChild(a);if(‘loading’!==document.readyState)c();else if(window.addEventListener)document.addEventListener(‘DOMContentLoaded’,c);else{var e=document.onreadystatechange||function(){};document.onreadystatechange=function(b){e(b);’loading’!==document.readyState&&(document.onreadystatechange=e,c())}}}})();
2026. augusztus 15, szombat, 02:40
Posted in: Egyéb