Meghal Czibor Zoltán olimpiai bajnok labdarúgó Kaposvárott született 1929. augusztus 23-án. A Ferencvárosban, a Csepelben, majd a Bp. Honvéd csapatában kétszer is magyar bajnokságot nyert, s 1955-ben ő lett a gólkirály. Tagja volt az 1952. évi helsinki olimpián aranyérmet, és az 1954. évi berni világbajnokságon `csak` ezüstérmet nyert labdarúgó válogatottnak. Az akkor világverő, legendás Aranycsapat balszélsőjeként 43-szoros válogatott volt, s 17 gólt lőtt a nemzeti 11-ben. Az 1956 októberi forradalom idején csapata külföldi túrájáról nem tért haza, s előbb az AS Roma, majd 1958-tól – Kocsis Sándorral együtt – az FC Barcelona csapatában még sikereket ért el: kétszer nyert bajnokságot, egyszer spanyol kupát, s csapatával a BEK-döntőben is szerepelt. Később még játszott az Espanol és az Austria Wien csapatában is. Visszavonulása után Kék Duna néven kávézót nyitott Barcelonában. 1990-ben hazatelepült, s Komáromban a Városi Futball Klub elnökévé választották. Súlyos betegségéig állandóan részt vett az Aranycsapat összejövetelein. Legfrissebb Legolvasottabb Egy áldozat szemszögéből is megismerhetünk egy boszorkánypert 5 órája Nem találták meg a fosztogatók az óbirodalmi tisztviselő sírját 6 órája Nagy Sándor katonáinak sírjait tárhatták fel Törökországban 7 órája Skandináv gyökerű a normann hódítás korabeli angliai férfi 8 órája Eltűnt középkori falu találtak Szolnok határában 9 órája Elhunyt Berend T. Iván történész, az MTA egykori elnöke 10 órája Kora újkori tallérleletből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban 10 órája Középkori város és gall település nyomaira bukkantak Franciaországban 11 órája Nem volt reális esély a győzelemre Mohácsnál 4 napja Második világháborús német katonai gyorsnaszád roncsát fedezték fel Görögországban 5 napja Egyetlen szerzetes munkája lehetett az Ördög Bibliája 1 hete Megtalálhatták I. Károly 1633-ban elsüllyedt kincseshajóját Skóciában 1 hete Stonehenge-nél is régebbi őskori csillagvizsgáló épült Csehország területén 1 hete Újra a nyilvánosság elé került egy 17. századi holland rajzkönyv 1 hete Kivégzőhely és római szentély épült a bronzkori halomsírra 1 hete Földbe süllyesztett német Párduc harckocsit találtak Kazanyban 1 hete Hírlevél Témakör Múlt-kor heti összefoglalóEzen a naponTörténelem a közbeszédbenMúlt-kor MagazinMagazinlyÉszakipart Családnév Utónév E-mail cím Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót Feliratkozom Magazin ajánló A MAFFIA 2026. ősz Megnézem Mai évfordulók szeptember 1. 1970 Meghal Francois Mauriac 1842 Megszületett Julius Ritter von Payer osztrák sarkkutató 1847 Átadják a forgalomnak Magyarország második vasútvonalát Pest és Szolnok között 1992 A Szlovák Köztársaság parlamentje új alkotmányt fogad el Összes mai évforduló Múlt-kor bolt István a király? + A Misszió társasjátékok (AKCIÓ) 17.990 Ft Mi történt a szülinapomon? januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember 12345678910111213141516171819202122232425262728293031 Szerkesztői ajánló Hírek Hétvégi orvlövészek: könyv a szarajevói emberszafarikról Hírek Rejtélyes ókori épületre bukkantak az óbudai szeszgyár területén Hírek Az igazi Édes Annák, ahogy még nem láthattuk őket Hírek Több ezer archív légifelvétellel bővült a fentrol.hu archívuma Hírek Százhúsz éves röpirat árnyalja a modern olvasási válságot Hírek Második világháborús német hadihajókat emelnek ki a Dunából Hírek Elveszett színeket rekonstruál a mesterséges intelligencia Hírek Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt – nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról Hírajánló 21. század Régi könyvekkel tanítják a mesterséges intelligenciát Mohács Új kötetek árnyalják a mohácsi csata történetét Izrael Tényleg Jézus sírhelye lehet a Szent Sír-templom alatt Ókor Ókori Héraklész-kaput tártak fel Törökországban Hidegháború Megtalálták a berlini kémalagút újabb maradványait Rejtélyek Áltörténeti kisregény ered Petőfi eltűnésének nyomába Dánia Eredeti technikákkal készítenek viking kori horgonyt Dániában 20. század Kihantolják Jan Masaryk volt csehszlovák külügyminiszter földi maradványait Legolvasottabb Mohács Nem volt reális esély a győzelemre Mohácsnál Hajózás Második világháborús német katonai gyorsnaszád roncsát fedezték fel Görögországban Kódexek Egyetlen szerzetes munkája lehetett az Ördög Bibliája Hajózás Megtalálhatták I. Károly 1633-ban elsüllyedt kincseshajóját Skóciában Csehország Stonehenge-nél is régebbi őskori csillagvizsgáló épült Csehország területén Hollandia Újra a nyilvánosság elé került egy 17. századi holland rajzkönyv Bronzkor Kivégzőhely és római szentély épült a bronzkori halomsírra Oroszország Földbe süllyesztett német Párduc harckocsit találtak Kazanyban Kövess minket! Elérhetőségeink 1024 Budapest, Buday László utca 5/b E-mail cím: [email protected] Telefon: +36 (70) 614 7677 Oldalaink Magazinly Északipart Múlt-kor Bolt Magazin lapszámok Előfizetés Akciós ajánlatok Társasjátékok Puzzle Könyvek Támogatás Szakmai partnereink Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Nemzeti Levéltár Országos Széchényi Könyvtár Betekintő Fortepan Kecskeméti Katona József Múzeum Történelemtanárok Egylete © 2026 Múlt-kor – történelmi hírek és magazin Impresszum Írjon nekünk! Adatvédelem Keresés indítása var FBRK_FOLDER_NOGUI=’/.nogui/’; var FBRK_FOLDER_AJAX=’/.nogui/ajax/’; var FBRK_FOLDER_API=’/.nogui/api/’; var FBRK_IS_WEBSHOP=Boolean(true); function fbrkSearchFormSubmit() { document.getElementById(‘searchInfo’).innerHTML=’ Találatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.nogui/ajax/search/newsportal.results.php’, data: $(„#searchForm”).serialize(), success: function(resultsHtml){ $(„#searchResultsDiv”).html(resultsHtml); // ga(‘send’, ‘pageview’, {‘page’: ‘kereses.php?’+$(„#searchForm”).serialize()}); }}); } function fbrkSetPage(pageIndex) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.page.value=pageIndex; fbrkSearchFormSubmit(); fbrkGetUrl(‘#pageTitle’); } function fbrkSetOrderBy(sField,sDirection) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.od.value=sDirection; f.ob.value=sField; fbrkSearchFormSubmit(); } function fbrkCheckSearchTarget() { var f=document.getElementById(‘searchForm’); var target=f.target.options[f.target.selectedIndex].value; var searchSectionBySection = document.getElementById(‘searchSectionBySection’); var searchSectionByIssue = document.getElementById(‘searchSectionByIssue’); var searchSectionByLabel = document.getElementById(‘searchSectionByLabel’); var searchSectionByDate = document.getElementById(‘searchSectionByDate’); var searchSectionByEventToday = document.getElementById(‘searchSectionByEventToday’); var searchSectionBySectionSelect=document.getElementById(‘searchSectionBySectionSelect’); var searchSectionByIssueSelect=document.getElementById(‘searchSectionByIssueSelect’); if ((target==’site’)||(target==’kikicsoda’)||(target==’fogalom’)||(target==’magazin’)) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=”; searchSectionByEventToday.style.display=’none’; // searchSectionByLabel.style.display=’none’; } if (target==’event_today’) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=’none’; searchSectionByEventToday.style.display=”; } if (target==’article’) { /* searchSectionBySectionSelect.innerHTML=’Rovatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleSectionSelect.php’, data: ‘ms=0’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionBySectionSelect”).html(resultsHtml); }}); $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleIssuesSelect.php’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionByIssueSelect”).html(resultsHtml); }});*/ searchSectionByEventToday.style.display=’none’; searchSectionBySection.style.display=”; // searchSectionByIssue.style.display=”; searchSectionByDate.style.display=”; } } function fbrkEventTodayCheckInterval() { var searchSectionByEventTodayDate=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayDate’); var searchSectionByEventTodayIntervar=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayIntervar’); var event_today_interval=document.searchForm.event_today_interval.checked; if (event_today_interval) { searchSectionByEventTodayDate.style.display=’none’; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=”; } else { searchSectionByEventTodayDate.style.display=”; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=’none’; } } new TomSelect(‘#searchForm #label’, { create: false, maxItems: 1, maxOptions: null }); new TomSelect(‘#abid__’, { plugins: [‘checkbox_options’], maxItems: null }); (function(){function c(){var b=a.contentDocument||(a.contentWindow&&a.contentWindow.document);if(b){var d=b.createElement(‘script’);d.innerHTML=”window.__CF$cv$params={r:’a33f78243c5a2976′,t:’MTc4ODIxNTMxNw==’};var a=document.createElement(‘script’);a.src=’/cdn-cgi/challenge-platform/scripts/jsd/main.js’;document.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(a);”;b.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(d)}}if(document.body){var a=document.createElement(‘iframe’);a.height=1;a.width=1;a.style.position=’absolute’;a.style.top=0;a.style.left=0;a.style.border=’none’;a.style.visibility=’hidden’;document.body.appendChild(a);if(‘loading’!==document.readyState)c();else if(window.addEventListener)document.addEventListener(‘DOMContentLoaded’,c);else{var e=document.onreadystatechange||function(){};document.onreadystatechange=function(b){e(b);’loading’!==document.readyState&&(document.onreadystatechange=e,c())}}}})();

Kaposvárott született 1929. augusztus 23-án. A Ferencvárosban, a Csepelben, majd a Bp. Honvéd csapatában kétszer is magyar bajnokságot nyert, s 1955-ben ő lett a gólkirály. Tagja volt az 1952. évi helsinki olimpián aranyérmet, és az 1954. évi berni világbajnokságon `csak` ezüstérmet nyert labdarúgó válogatottnak. Bővebben »