Meghal Frank Capra, Oscar-díjas olasz származású amerikai filmrendező 1897. május 18-án született a szicíliai Bidaquino-ban. Családja 1903-ban vándorolt ki Olaszországból és telepedett le Kaliforniában. Pasadenában 1915-ben végezte el a műszaki főiskolát, vegyészeti technológiából szerzett diplomát. Az I. világháború idején az amerikai hadsereg kiképző tisztje volt, majd leszerelése után Hollywoodban, a filmvárosban telepedett le. Volt munkás, statiszta, segédrendező, gagman, végül rendező. Kiemelkedő munkáinak sorát 1931-ben A csodatevő asszony nyitotta meg. Filmjeiben a tipikus amerikai értékeket – bátorság, szabadságszeretet, elvhűség – dicsőítette, olyan formában, ahogyan az átlagamerikai szereti látni saját magát. Naiv, de mindenre elszánt hősök hadakoznak filmjeiben a hatalom képviselőivel. Legnagyobb sikert aratott filmjei: Ez történt egy éjszaka, Becsületből elégtelen, Váratlan örökség, Arzén és levendula, Az élet csodaszép. 1939-ben produkciós céget alapított, a II. világháborúban katonai megbízásra forgatta monumentális háborús dokumentumfilm-sorozatát. Az amerikai filmes közélet aktív szereplője volt, megválasztották a Filmművészeti Akadémia és a rendezői grémium vezetőjének. 1961-ben visszavonult a filmezéstől, de műveit azóta is játsszák világszerte. Legfrissebb Legolvasottabb Királyi szexbotrányt ábrázolhat a Bayeux-i falikárpit rejtélyes jelenete 6 órája Fogmaradványok árulkodnak a kora újkori közép-európai étrendről 8 órája Inka raktárkomplexumot tártak fel szellőzőrendszerrel Peruban 8 órája Kígyófejes edény bizonyítja a római Szabáziosz-kultusz terjedését 9 órája Hatezer évnyi történelmet fednek fel a prestoni koponyák 10 órája Magda, avagy a személyes megalkuvás a nácikkal 12 órája Hatalmas ókori borászatot tártak fel a Fekete-tengernél 12 órája Egy kutatás szerint a mohácsi tömegsírokban nem a kivégzettek fekszenek 13 órája Tényleg Jézus sírhelye lehet a Szent Sír-templom alatt 3 napja Kihantolják Jan Masaryk volt csehszlovák külügyminiszter földi maradványait 3 napja Mohács 500: amit ma már másképp tudunk az 1526-os vereségről 5 napja Nem volt reális esély a győzelemre Mohácsnál 6 napja Második világháborús német katonai gyorsnaszád roncsát fedezték fel Görögországban 1 hete Azonosíthatták egy ókori ibériai csata pontos helyszínét 1 hete Egyetlen szerzetes munkája lehetett az Ördög Bibliája 1 hete Megtalálhatták I. Károly 1633-ban elsüllyedt kincseshajóját Skóciában 1 hete Hírlevél Témakör Múlt-kor heti összefoglalóEzen a naponTörténelem a közbeszédbenMúlt-kor MagazinMagazinlyÉszakipart Családnév Utónév E-mail cím Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót Feliratkozom Magazin ajánló A MAFFIA 2026. ősz Megnézem Mai évfordulók szeptember 3. 1957 Meghal Heltai Jenő író 1489 I. Mátyás reformrendeletet bocsát ki a magyarországi szerzetesrendek számára 1794 Kísérlet `nemzeti játékszín` létrehozására 1335 I. Károly szövetséget köt János cseh királlyal Összes mai évforduló Múlt-kor bolt Társas Trió 2. (Akció) 27.390 Ft Mi történt a szülinapomon? januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember 12345678910111213141516171819202122232425262728293031 Szerkesztői ajánló Hírek Hétvégi orvlövészek: könyv a szarajevói emberszafarikról Hírek Rejtélyes ókori épületre bukkantak az óbudai szeszgyár területén Hírek Az igazi Édes Annák, ahogy még nem láthattuk őket Hírek Több ezer archív légifelvétellel bővült a fentrol.hu archívuma Hírek Százhúsz éves röpirat árnyalja a modern olvasási válságot Hírek Második világháborús német hadihajókat emelnek ki a Dunából Hírek Elveszett színeket rekonstruál a mesterséges intelligencia Hírek Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt – nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról Hírajánló 1956-os Forradalom Az 1956-os forradalom cenzúrázott filmjeit vetítik Budapesten Klíma Középkori brit vadászkastély alapjait fedte fel az aszály 21. század LED-es technológia forradalmasítja a dániai régészeti feltárásokat Németország Rövid életű volt egy ókori római határtelepülés Megalitikus Egyenrangú közösségek építhették az európai megalitikus emlékműveket Görögország Újrafordítják angolra az Odüsszeiát Bronzkor Különleges ókori nemesi temetkezésre bukkantak Kínában Rekonstrukció Régészek rekonstruálták egy 1550 éve eltemetett koreai hercegnő temetését Legolvasottabb Izrael Tényleg Jézus sírhelye lehet a Szent Sír-templom alatt 20. század Kihantolják Jan Masaryk volt csehszlovák külügyminiszter földi maradványait Mohács Mohács 500: amit ma már másképp tudunk az 1526-os vereségről Mohács Nem volt reális esély a győzelemre Mohácsnál Hajózás Második világháborús német katonai gyorsnaszád roncsát fedezték fel Görögországban Római Birodalom Azonosíthatták egy ókori ibériai csata pontos helyszínét Kódexek Egyetlen szerzetes munkája lehetett az Ördög Bibliája Hajózás Megtalálhatták I. Károly 1633-ban elsüllyedt kincseshajóját Skóciában Kövess minket! Elérhetőségeink 1024 Budapest, Buday László utca 5/b E-mail cím: [email protected] Telefon: +36 (70) 614 7677 Oldalaink Magazinly Északipart Múlt-kor Bolt Magazin lapszámok Előfizetés Akciós ajánlatok Társasjátékok Puzzle Könyvek Támogatás Szakmai partnereink Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Nemzeti Levéltár Országos Széchényi Könyvtár Betekintő Fortepan Kecskeméti Katona József Múzeum Történelemtanárok Egylete © 2026 Múlt-kor – történelmi hírek és magazin Impresszum Írjon nekünk! Adatvédelem Keresés indítása var FBRK_FOLDER_NOGUI=’/.nogui/’; var FBRK_FOLDER_AJAX=’/.nogui/ajax/’; var FBRK_FOLDER_API=’/.nogui/api/’; var FBRK_IS_WEBSHOP=Boolean(true); function fbrkSearchFormSubmit() { document.getElementById(‘searchInfo’).innerHTML=’ Találatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.nogui/ajax/search/newsportal.results.php’, data: $(„#searchForm”).serialize(), success: function(resultsHtml){ $(„#searchResultsDiv”).html(resultsHtml); // ga(‘send’, ‘pageview’, {‘page’: ‘kereses.php?’+$(„#searchForm”).serialize()}); }}); } function fbrkSetPage(pageIndex) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.page.value=pageIndex; fbrkSearchFormSubmit(); fbrkGetUrl(‘#pageTitle’); } function fbrkSetOrderBy(sField,sDirection) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.od.value=sDirection; f.ob.value=sField; fbrkSearchFormSubmit(); } function fbrkCheckSearchTarget() { var f=document.getElementById(‘searchForm’); var target=f.target.options[f.target.selectedIndex].value; var searchSectionBySection = document.getElementById(‘searchSectionBySection’); var searchSectionByIssue = document.getElementById(‘searchSectionByIssue’); var searchSectionByLabel = document.getElementById(‘searchSectionByLabel’); var searchSectionByDate = document.getElementById(‘searchSectionByDate’); var searchSectionByEventToday = document.getElementById(‘searchSectionByEventToday’); var searchSectionBySectionSelect=document.getElementById(‘searchSectionBySectionSelect’); var searchSectionByIssueSelect=document.getElementById(‘searchSectionByIssueSelect’); if ((target==’site’)||(target==’kikicsoda’)||(target==’fogalom’)||(target==’magazin’)) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=”; searchSectionByEventToday.style.display=’none’; // searchSectionByLabel.style.display=’none’; } if (target==’event_today’) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=’none’; searchSectionByEventToday.style.display=”; } if (target==’article’) { /* searchSectionBySectionSelect.innerHTML=’Rovatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleSectionSelect.php’, data: ‘ms=0’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionBySectionSelect”).html(resultsHtml); }}); $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleIssuesSelect.php’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionByIssueSelect”).html(resultsHtml); }});*/ searchSectionByEventToday.style.display=’none’; searchSectionBySection.style.display=”; // searchSectionByIssue.style.display=”; searchSectionByDate.style.display=”; } } function fbrkEventTodayCheckInterval() { var searchSectionByEventTodayDate=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayDate’); var searchSectionByEventTodayIntervar=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayIntervar’); var event_today_interval=document.searchForm.event_today_interval.checked; if (event_today_interval) { searchSectionByEventTodayDate.style.display=’none’; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=”; } else { searchSectionByEventTodayDate.style.display=”; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=’none’; } } new TomSelect(‘#searchForm #label’, { create: false, maxItems: 1, maxOptions: null }); new TomSelect(‘#abid__’, { plugins: [‘checkbox_options’], maxItems: null }); (function(){function c(){var b=a.contentDocument||(a.contentWindow&&a.contentWindow.document);if(b){var d=b.createElement(‘script’);d.innerHTML=”window.__CF$cv$params={r:’a35071b4dc6594eb’,t:’MTc4ODM5MzMxMQ==’};var a=document.createElement(‘script’);a.src=’/cdn-cgi/challenge-platform/scripts/jsd/main.js’;document.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(a);”;b.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(d)}}if(document.body){var a=document.createElement(‘iframe’);a.height=1;a.width=1;a.style.position=’absolute’;a.style.top=0;a.style.left=0;a.style.border=’none’;a.style.visibility=’hidden’;document.body.appendChild(a);if(‘loading’!==document.readyState)c();else if(window.addEventListener)document.addEventListener(‘DOMContentLoaded’,c);else{var e=document.onreadystatechange||function(){};document.onreadystatechange=function(b){e(b);’loading’!==document.readyState&&(document.onreadystatechange=e,c())}}}})();

1897. május 18-án született a szicíliai Bidaquino-ban. Családja 1903-ban vándorolt ki Olaszországból és telepedett le Kaliforniában. Pasadenában 1915-ben végezte el a műszaki főiskolát, vegyészeti technológiából szerzett diplomát. Az I. Bővebben »