Meghal Pulszky Ferenc Budapesten meghal Pulszky Ferenc politikus, műgyűjtő, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori igazgatója. Pulszky 1814-ben született Eperjesen, tanulmányait Miskolcon, Eperjesen és a pesti jogi karon végezte. Fiatalon nagybátyjával, Fejérváry Gáborral beutazta Európát. A pozsonyi országgyűlésen a reformkor nagyjaival kötött életre szóló barátságot. 1839-től Sáros megye követe lett az országgyűlésben. 1844-ben feleségül vette egy bécsi bankár lányát, Walter Teréziát. Az első felelős kormányban előbb Kossuth mellett pénzügyi, majd Esterházy Pál, a király személye körüli miniszter mellett államtitkár Bécsben. Felmentése után visszatért Pestre, ahol a Honvédelmi Bizottmány kereskedelmi ügyekkel megbízott tagja. 1849-ben Kossuth Londonba küldte, hogy próbáljon támogatókat szerezni a magyar függetlenségnek. 1851-52-ben miután Kossuth elhagyta Törökországot, csatlakozott hozzá és elkísérte európai, illetve amerikai körútján. Kapcsolatuk az 1860-as években romlik meg, miután Pulszky egyre inkább hajlik a magyarországi kiegyezés támogatására. Eötvös közbenjárására 1866-ban Pulszky is hazatérhetett Magyarországra, azzal a feltétellel, hogy nem akadályozza a Kiegyezés folyamatát. Később támogatta is Deák politikáját az országgyűlésen, előbb Szentes, majd Szécsény követeként. Tevékenyen részt vett az Esterházy-képtár és több más külföldi gyűjtemény állami megvásárlásának előmozdításában. Ezen gyűjteményekből jön létre az 1870-es években (Pulszky egyik barátjának, Ráth Györgynek a vezetése alatt álló) Iparművészeti, majd az 1880-as években a Szépművészeti Múzeum jogelődje, az Országos Képtár (melynek igazgatója Pulszky fia, Károly volt). Maga Pulszky Ferenc 1869-től 25 éven át vezette a Nemzeti Múzeumot. Nyugdíjazása után a Magyarországi Múzeumok és Könyvtárak főfelügyelője lett. Emellett számos egyéb társaságnál volt vezető (Régészeti Társaság, Képzőművészeti Társaság) vagy tag (Kisfaludi Társaság, Petőfi Társaság). A Magyar Tudományos Akadémia előbb levelező (1838), majd rendes (1840), illetve tiszteletbeli tagja (1841), később igazgatója (1873-tól), végül pedig alelnöke (1895-től).