A Faragho Gábor vezette küldöttség Moszkvába érkezik
Horthy Miklós kormányzó 1944. szeptember végén tanácsadói sürgetésére végre belátta, hogy nem kerülheti el a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval. A kapcsolatfelvételre az is ösztönözte az államfőt, hogy közvetítőkön keresztül szeptember közepe táján levelet kapott a szlovákiai szovjet partizánbrigád politikai biztosától, Makarov alezredestől. Az ún. Makarov-levél kifejezetten Molotov külügyi népbiztostól kapott információkra hivatkozva kilátásba helyezte Magyarország teljes integritását, az erdélyi kérdésben ígéretet tett népszavazásra, s felvetette, hogy Moszkvába a kiküldendő magyar delegáció tárgyalni fog mindhárom szövetséges nagyhatalommal.
Horthy a fegyverszüneti bizottság vezetésével Faragho Gábor vezérezredest, a csendőrség országos főfelügyelőjét bízta meg.
A delegáció repülőgépe október 1-én érkezett meg Moszkvába. Molotov közölte, hogy Makarov alezredest és működését nem ismeri el. A külügyi népbiztos a moszkvai angol és amerikai nagykövetekkel való egyeztetés után október 8-án egy előzetes fegyverszüneti egyezmény szövegét adta át a magyar tárgyalófélnek. Ennek értelmében Magyarországnak ki kell ürítenie az 1937. december 31. után birtokba vett területeket, meg kell szakítania minden kapcsolatot Németországgal, amelynek azonnal hadat üzenni tartozik. A kormányzó október 11-én felhatalmazást adott az előzetes fegyverszüneti egyezmény aláírására, ami este 7 óra 57 perckor megtörtént. A fegyverszünet azonban az október 15-16-i események miatt nem lépett érvénybe. Faragho átadta a kormányzó Sztálinnak írt levelét, melyben Horthy minden felelősséget a németekre hárított.
Legfrissebb
Legolvasottabb
Több ezer istenség nevét kellett megtanulni az ókori babiloni írnokoknak
5 órája
A helyi műemlékvédelmet bírálták a letartóztatott iraki régészek
6 órája
Megvizsgálták az ókori egyiptomi temetkezés közösségi hálóit
7 órája
A malomipar történetét bemutató látogatóközpont nyílik Tésen
8 órája
Antropológiai vizsgálat erősítette meg Dmitrij Donszkoj harcos testalkatát
8 órája
Forgalmas ókori kikötő romjait kutatják egy horvát öbölben
9 órája
Egy vörös krétarajz árulhatja el Édouard Manet egyik befejezetlen festményének titkát
10 órája
Indiana Jones popkulturális hatása a modern régészetre
11 órája
Több ezer, eddig ismeretlen második világháborús fotót kaptak a lengyel gyűjtemények
5 napja
Mélyfúrásokat kezdtek Noé bárkája feltételezett törökországi helyszínén
1 hete
Kiemelték a második világháborús német harckocsit a föld alól Kazanyban
1 hete
DNS-vizsgálat igazolja Thomas Jefferson és rabszolgája kapcsolatát
1 hete
Újabb cölöpöket találtak a török kori Tisza-hídból
1 hete
Rejtett kamrákat azonosíthattak Tutanhamon fáraó sírja mögött
1 hete
Kiterjedt alagútrendszert tártak fel a Hagia Szophia alatt
1 hete
Eladó Sophia Loren villája a Via Appia Anticán
1 hete
Hírlevél
Témakör
Múlt-kor heti összefoglalóEzen a naponTörténelem a közbeszédbenMúlt-kor MagazinMagazinlyÉszakipart
Családnév
Utónév
E-mail cím
Biztonsági ellenőrzés
az űrlap kitöltése után jelenik meg
Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót
Feliratkozom
Magazin ajánló
A MAFFIA
2026. ősz
Megnézem
Mai évfordulókoktóber 1.
1756
II. Frigyes porosz király Lobositznál legyőzi a szászok segítségére vonuló osztrák és magyar sereget
1936
A Keresztény Községi Párt képviselői beszámoló gyűlést tartanak a pesti Vigadóban
1579
Az első jezsuita szerzetesek megérkeznek Kolozsvárra
1995
Nagy-Britannia áttér a decimális mértékegységre
Összes mai évforduló
Múlt-kor bolt
A Misszió társasjáték
11.990 Ft
7.990 Ft
Mi történt a szülinapomon?
januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember
12345678910111213141516171819202122232425262728293031
Szerkesztői ajánló
Hírek
Hétvégi orvlövészek: könyv a szarajevói emberszafarikról
Hírek
Rejtélyes ókori épületre bukkantak az óbudai szeszgyár területén
Hírek
Az igazi Édes Annák, ahogy még nem láthattuk őket
Hírek
Több ezer archív légifelvétellel bővült a fentrol.hu archívuma
Hírek
Százhúsz éves röpirat árnyalja a modern olvasási válságot
Hírek
Második világháborús német hadihajókat emelnek ki a Dunából
Hírek
Elveszett színeket rekonstruál a mesterséges intelligencia
Hírek
Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt – nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról
Hírajánló
Irak
Nyolcvan ellopott ókori műkincset szerzett vissza Irak
2. világháború
A titkolózástól az elhallgatásig: 85 éve volt a Babij Jar-i mészárlás
Kelták
Gránittömb védte a gall törzs forrását
Hadtörténet
A sorkatonaság emlékezetét mutatja be a Néprajzi Múzeum
Bulgária
Görögország átadja Bulgáriának Sámuel bolgár cár maradványait
Régészet
Ólom Vénusz-szobrot találtak Pilisszentiván határában
20. század
Régészeti parkot létesítenek Thor Heyerdahl azovi expedíciójának emlékére
Hajózás
Luxusrakományt emelnek ki a búvárok egy római hajóroncsból
Legolvasottabb
2. világháború
Több ezer, eddig ismeretlen második világháborús fotót kaptak a lengyel gyűjtemények
Biblia
Mélyfúrásokat kezdtek Noé bárkája feltételezett törökországi helyszínén
Fegyverek
Kiemelték a második világháborús német harckocsit a föld alól Kazanyban
Egyesült Államok
DNS-vizsgálat igazolja Thomas Jefferson és rabszolgája kapcsolatát
Régészet
Újabb cölöpöket találtak a török kori Tisza-hídból
Egyiptom
Rejtett kamrákat azonosíthattak Tutanhamon fáraó sírja mögött
Bizánc
Kiterjedt alagútrendszert tártak fel a Hagia Szophia alatt
20. század
Eladó Sophia Loren villája a Via Appia Anticán
Kövess minket!
Elérhetőségeink
1024 Budapest, Buday László utca 5/b
E-mail cím: [email protected]
Telefon: +36 (70) 614 7677
Oldalaink
Magazinly
Északipart
Múlt-kor Bolt
Magazin lapszámok
Előfizetés
Akciós ajánlatok
Társasjátékok
Puzzle
Könyvek
Támogatás
Szakmai partnereink
Magyar Nemzeti Múzeum
Magyar Nemzeti Levéltár
Országos Széchényi Könyvtár
Betekintő
Fortepan
Kecskeméti Katona József Múzeum
Történelemtanárok Egylete
© 2026 Múlt-kor – történelmi hírek és magazin
Impresszum
Írjon nekünk!
Adatvédelem
Keresés indítása
var FBRK_FOLDER_NOGUI=’/.nogui/’;
var FBRK_FOLDER_AJAX=’/.nogui/ajax/’;
var FBRK_FOLDER_API=’/.nogui/api/’;
var FBRK_IS_WEBSHOP=Boolean(true);
function fbrkSearchFormSubmit()
{
document.getElementById(‘searchInfo’).innerHTML=’ Találatok betöltése…’;
$.ajax({
type: „get”,
url: ‘/.nogui/ajax/search/newsportal.results.php’,
data: $(„#searchForm”).serialize(),
success: function(resultsHtml){
$(„#searchResultsDiv”).html(resultsHtml);
// ga(‘send’, ‘pageview’, {‘page’: ‘kereses.php?’+$(„#searchForm”).serialize()});
}});
}
function fbrkSetPage(pageIndex)
{
var f=document.getElementById(‘searchForm’);
f.page.value=pageIndex;
fbrkSearchFormSubmit();
fbrkGetUrl(‘#pageTitle’);
}
function fbrkSetOrderBy(sField,sDirection)
{
var f=document.getElementById(‘searchForm’);
f.od.value=sDirection;
f.ob.value=sField;
fbrkSearchFormSubmit();
}
function fbrkCheckSearchTarget()
{
var f=document.getElementById(‘searchForm’);
var target=f.target.options[f.target.selectedIndex].value;
var searchSectionBySection = document.getElementById(‘searchSectionBySection’);
var searchSectionByIssue = document.getElementById(‘searchSectionByIssue’);
var searchSectionByLabel = document.getElementById(‘searchSectionByLabel’);
var searchSectionByDate = document.getElementById(‘searchSectionByDate’);
var searchSectionByEventToday = document.getElementById(‘searchSectionByEventToday’);
var searchSectionBySectionSelect=document.getElementById(‘searchSectionBySectionSelect’);
var searchSectionByIssueSelect=document.getElementById(‘searchSectionByIssueSelect’);
if ((target==’site’)||(target==’kikicsoda’)||(target==’fogalom’)||(target==’magazin’))
{
searchSectionBySection.style.display=’none’;
searchSectionByIssue.style.display=’none’;
searchSectionByDate.style.display=”;
searchSectionByEventToday.style.display=’none’;
// searchSectionByLabel.style.display=’none’;
}
if (target==’event_today’)
{
searchSectionBySection.style.display=’none’;
searchSectionByIssue.style.display=’none’;
searchSectionByDate.style.display=’none’;
searchSectionByEventToday.style.display=”;
}
if (target==’article’)
{
/* searchSectionBySectionSelect.innerHTML=’Rovatok betöltése…’;
$.ajax({
type: „get”,
url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleSectionSelect.php’,
data: ‘ms=0’,
success: function(resultsHtml){
$(„#searchSectionBySectionSelect”).html(resultsHtml);
}});
$.ajax({
type: „get”,
url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleIssuesSelect.php’,
success: function(resultsHtml){
$(„#searchSectionByIssueSelect”).html(resultsHtml);
}});*/
searchSectionByEventToday.style.display=’none’;
searchSectionBySection.style.display=”;
// searchSectionByIssue.style.display=”;
searchSectionByDate.style.display=”;
}
}
function fbrkEventTodayCheckInterval()
{
var searchSectionByEventTodayDate=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayDate’);
var searchSectionByEventTodayIntervar=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayIntervar’);
var event_today_interval=document.searchForm.event_today_interval.checked;
if (event_today_interval)
{
searchSectionByEventTodayDate.style.display=’none’;
searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=”;
}
else
{
searchSectionByEventTodayDate.style.display=”;
searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=’none’;
}
}
new TomSelect(‘#searchForm #label’, {
create: false,
maxItems: 1,
maxOptions: null
});
new TomSelect(‘#abid__’, {
plugins: [‘checkbox_options’],
maxItems: null
});
(function(){function c(){var b=a.contentDocument||(a.contentWindow&&a.contentWindow.document);if(b){var d=b.createElement(‘script’);d.innerHTML=”window.__CF$cv$params={r:’a436d0c5ff505bac’,t:’MTc5MDgwODkzMA==’};var a=document.createElement(‘script’);a.src=’/cdn-cgi/challenge-platform/scripts/jsd/main.js’;document.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(a);”;b.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(d)}}if(document.body){var a=document.createElement(‘iframe’);a.height=1;a.width=1;a.style.position=’absolute’;a.style.top=0;a.style.left=0;a.style.border=’none’;a.style.visibility=’hidden’;document.body.appendChild(a);if(‘loading’!==document.readyState)c();else if(window.addEventListener)document.addEventListener(‘DOMContentLoaded’,c);else{var e=document.onreadystatechange||function(){};document.onreadystatechange=function(b){e(b);’loading’!==document.readyState&&(document.onreadystatechange=e,c())}}}})();
2026. október 01, csütörtök, 23:40
Horthy Miklós kormányzó 1944. szeptember végén tanácsadói sürgetésére végre belátta, hogy nem kerülheti el a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval. Bővebben »
Posted in: Egyéb