Hatalmas középkori ezüstkincset tártak fel a Leningrádi területen

Hatalmas középkori ezüstkincset tártak fel a Leningrádi területenKiemelkedő jelentőségű, a 10. és a 13. század közötti időszakból származó ezüstkincset tártak fel régészek az oroszországi Leningrádi területen, számolt be a felfedezésről a RIA Novosztyi hírügynökség az orosz kulturális és tudományos intézmények közleménye alapján. Bővebben »

Elektronikus zenétől női festőkig – Összművészeti kavalkád a Liszt Ünnep bevált receptje

Hatodik alkalommal rendezik meg a Liszt Ünnepet, a bevált recepten idén sem változtattak. Mint Szomolányi Janina, a Müpa operatív fesztiváligazgatója az InfoRádióban elmondta, egy olyan összművészeti fesztivál érkezik, amelyben Liszt Ferenc művészete áll a középpontban, de megannyi másra is reflektál a jelenkor művészetében. Bővebben »

Lakossági fórum a Forradalom negyedi tömbházfelújításról | Székelyhon

2026. október 02., péntek Mézlovagok és mézek seregszemléje Gyergyószentmiklóson Több mint 110 versenyző 280 mézmintával nevezett az Nektária Székelyföldi Mézversenyre. A rendezvény ünnepi napján, október 3-án mézlovagrendek felvonulása, kézművesvásár, néptánc és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket Gyergyószentmiklóson. 2026. október 01. Bővebben »

Kerékért ment, végül a sajátját is eladta – különös üzletek a kisteleki vásárban + fotók, videó

Könyv az unokáknak, társ a magányos papagájnak, pótkerék a bevásárlókocsihoz – mindenki mást keresett a kisteleki vásárban október első vasárnapján. Nézelődés közben jó néhány bájos és megmosolyogtató jelenetnek is tanúi lehettünk. Bővebben »

Közönséges kőnek hitte, ezért az ajtót támasztotta vele: csak később derült ki, hogy egy vagyont ér

A kő hosszú éveken át egyszerű ajtótámaszként szolgált. Valódi értékére csak azután derült fény, hogy meghalt az asszony, aki annak idején megtalálta.A világ egyik legnagyobb ismert borostyándarabjára egy idős nő romániai otthonában bukkantak rá. Bővebben »

Németh Marcell szobrászművész kapta a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját

Az Alföldi Galériában tartott ünnepségen adták át a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat elismeréseit, ahol a fődíjat Németh Marcell szobrászművész vehette át, míg az életműdíjat Gaál József festőművész kapta meg. Németh Marcell 1982-ben született Budapesten, diplomáját 2007-ben szerezte a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Kő Pál tanítványaként. Bővebben »

Őszi programokkal várja a látogatókat a Bélyegmúzeum

Változatos programokkal, köztük kvízjátékkal, ékszerkészítő workshoppal és családi nappal várja az érdeklődőket októberben és novemberben a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében a budapesti Bélyegmúzeum, ahol a látogatók bélyeget is tervezhetnek. Bővebben »

Képeslap Párizsból: a barettsapkás lányoktól a Mona Lisáig | Székelyhon

Barettsapkás lányok, menekülő kulcstartó-árusok, Mona Lisa helyén egy idegen telefonja: három nap Párizsban, ahol a legnagyobb látványosság néha maga a tömeg. Nagy Lilla 2026. október 04., 14: 262026. október 04. Bővebben »

Műkincsrablások miatt cserélik másolatokra az eredeti kincseket egyes múzeumokban

Műkincsrablások miatt cserélik másolatokra az eredeti kincseket egyes múzeumokbanAz utóbbi időben megszaporodott, egyre erőszakosabb múzeumi rablások miatt Európa-szerte újragondolják a műkincsek védelmét. Egyes intézmények a legértékesebb tárgyakat már nem állítják ki, máshol másolatok kerülnek a vitrinekbe. Bővebben »

Irizál

Idegen szavaink közt kevésbé ismertebbek is előfordulnak. Egyikük az irizál ige. Már a XIX. században megjelent a szóhasználatban, de nagyobb gyakoriságot az utóbbi évtizedekben ért el. Alapjelentése ’szivárványszínekben játszik’, a német irisieren és a francia iriser származéka. Bővebben »

Megszólaltattak egy több ezer éves babacsörgőt

Megszólaltattak egy több ezer éves babacsörgőtEgy észak-olaszországi csecsemősírból előkerült, 2200 éves etruszk csörgő különleges betekintést nyújt az ókori gyermekkor világába. A kutatók CT-felvételekkel tárták fel a belsejében rejlő agyaggolyókat, majd rögzítették a tárgy ma is hallható hangját. Bővebben »

A naív művészet jeles alkotóinak művei láthatók az új állandó kiállításon + fotók

„Ami a nap alatt van” címmel látható a Magyar Naiv Művészek Gyűjteménye új állandó kiállítása. Az 50 éves jubileum alkalmából szombaton a művészetszerető közönség sok érdekességet megtudhatott az alkotókról, alkotásokról.Múltidézés 50 év távlatábanA gyűjteménynek az egykori Bánó Ház ad helyet, melyet még a 18. században építettek. Bővebben »

Bizonytalan időkben fontos a tapasztalat – interjú Hájos Zoltánnal | hírek.sk

Bizonytalan időkben fontos a tapasztalat – interjú Hájos ZoltánnalDunaszerdahely az egyetlen járási székhely, ahol a Magyar Szövetség adja a polgármestert. Bővebben »

XI. Kárpátalja Nap Brüsszelben

XI. Kárpátalja Nap BrüsszelbenHímzett örökség, új szálakonA nagydobronyi keresztszemes hímzés és a beregi szőttes is bemutatkozott a szeptember 29-én tizenegyedik alkalommal megrendezett Brüsszeli Kárpátalja Napon. Bővebben »

Új emléktáblák őrzik a múltat: a zalai falu története és értékei előtt tisztelegtek az örökségnapon (galéria)

Zalabér község jelentős kulturális, természeti és történelmi hagyományokkal rendelkezik. E hagyományok ápolására alkottuk meg Zalabér Örökségnapját, amelynek megtartására minden év szeptember 22-éhez közeli hétvégén kerül sor. Ezen a napon, 1247. Bővebben »

Barack Obama és Michelle Obama 34 éve házasok

Ha létezik ikonikus házasság, akkor azon a listán határozottan ott a helye a Barack Obama és Michelle Obama párosnak, akik október 3-án ünnepelték 34. házassági évfordulójukat. A jeles alkalomról természetesen a nyilvánosság előtt is megemlékeztek, méghozzá egy elég sokatmondó képpel. Bővebben »

אחרי כ-80 שנה: קול התורה חוזר לראדין – בחורים מאירופה ילמדו במבנה המשוקם – בחדרי חרדים

אחרי כ-80 שנה: קול התורה חוזר לראדין – בחורים מאירופה ילמדו במבנה המשוקםהתפתחות מרגשת סביב ישיבת החפץ חיים | גדולי ראשי הישיבות באירופה בוחנים מתווה להקמת ישיבה פעילה במבנה ההיסטורי ששוקם בראדין | הישיבה צפויה להיות מאוכלסת בבחורים ממדינות אירופה, כאשר ראשי ישיבות מישראל ומאירופה

Csontok és évszázados tárgyak hevertek egymás mellett a török kori híd cölöpjei között

A Tisza történelmi alacsony vízállása olyan területet tett kutathatóvá, amely korábban víz alatt feküdt. A Zagyva-torkolat előterében, a folyó medrében történt régészeti kutatás, az 1562-ben épített török kori híd két cölöpsora között, ahol dr. Bővebben »

Egymillió forintot is érhetnek a diákok munkái: Gundel-Takács Gáborral indít rohamot a Képző

Három rangos budapesti eseményen mutatkoznak be a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) legígéretesebb hallgatói. Az MKE idei jumpSTART programsorozatában több mint 120 alkotás lesz látható, amelyek nemcsak megtekinthetők, hanem meg is vásárolhatók. A művek értékesítéséből befolyó összeg egésze a hallgatókhoz kerül. Programzáró aukció: 2026. Bővebben »

„דונט פליי דובאי”: המשחק שמדמה את טיסת האימה | היום

טיסת פליי דובאי שהפכה כמעט לאסון לאומי, מתגלה בנוסף למחדל ביטחוני גדול, לקרקע פורה עבור יוצרי תוכן – וגם עבור יוצרי משחקים. משחק חדש שפורסם הבוקר (ראשון) מכניס את הגולשים היישר לתוך הדרמה במטוס – שלב אחר שלב – מהרגע שבו המחבל תוקף את קברניט הטיסה, ועד לקבלת הפנים הנרגשת לגיבורים שהצילו