Közös jövő épül Gömörben

A Via Carpatia EGTC tevékenységét bemutató cikksorozat aktuális része ezúttal a „Make GMR Great Again” elnevezésű, a gömöri térség turisztikai fejlesztését célzó akciótervet mutatja be. A kezdeményezés célja, hogy a korábban kevésbé kihasznált adottságok új lehetőségeket teremtsenek Gömör számára. Bővebben »

Vannak-e titkos zsidó milliárdok az Orbán-kormány 3598 rejtett döntése között? – Neokohn

A kormány nyilvánosságra hozta a 2010 és 2026 között született 3598, korábban nem publikált úgynevezett „2000-es” kormányhatározat listáját. A hatalmas adatmennyiség feldolgozásához a ChatGPT segítségét is igénybe véve azt kerestük, vannak-e közöttük korábban nem ismert, zsidó hitközségeket vagy zsidó szervezeteket támogató döntések. Bővebben »

Kulturális nagyüzemre kapcsol Vásárhely – kiállítások, koncertek és színházi estek várják a közönséget

Októberben megtelik programokkal Hódmezővásárhely, hiszen az Őszi Kulturális Hetek keretében a képzőművészettől a zenén át a színházi előadásokig számos esemény közül válogathat a közönség. A programsorozat középpontjában idén is a Vásárhelyi Őszi Tárlat áll, de bőven akad más ok is arra, hogy érdemes legyen kimozdulni. Bővebben »

Szent Korona-másolat érkezik Tokajba az 500 éves évfordulóra

A Szent Korona hiteles másolata érkezik Tokajba október 11-én, vasárnap, a Szapolyai I. János királyjelölésének 500. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésre. Az uralkodói jelvényt a Magyar Koronaőr Egyesület tagjai kísérik, és a nap folyamán a Tokaji Múzeumban, majd a Jézus Szíve Római Katolikus Templomban is látható lesz. Bővebben »

2. Múzeumi Mesehős Konferencia

2026. október 12. Gödöllői Királyi Kastély, LovardaMire jó a mese egy múzeumban, hogyan használható a közönségünk elvarázsolására?A Gödöllői Királyi Kastély 16 éve indított meseprojektje kapcsán most második alkalommal, a 2. Bővebben »

Kiterjedt bronzkori települést tártak fel a Somló-hegyen

Kiterjedt bronzkori települést tártak fel a Somló-hegyenEgy nagy kiterjedésű, késő bronzkori település maradványait azonosították a Veszprém vármegyei Somló-hegyen. A felfedezésről a National Geographic-nak a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai számoltak be, akik három éve végeznek feltárásokat a helyszínen. Bővebben »

Iparművészeti Fesztivál 2026 | PIM

IdőpontA FIKSZ II. Iparművészeti Fesztivál 2026. szeptember 11–13. között várja a közönséget a Petőfi Irodalmi Múzeumban.A háromnapos eseményen közel száz kortárs iparművész mutatkozik be porcelán-, kerámia-, üveg-, ékszer-, textil- és bőralkotásokkal, valamint fából és papírból készült művekkel. Bővebben »

A karszt emlékezete képekben – Megnyílt Gordon László fotókiállítása Rozsnyón

Nagy érdeklődés mellett nyílt meg 2026. október 1-jén a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában Gordon László „A Gömör–Tornai-karszt természeti értékei képekben” című fotókiállítása. A tárlat a térség páratlan természeti örökségét mutatja be egy olyan alkotó szemén keresztül, aki évtizedek óta kutatja és dokumentálja a vidéket. Bővebben »

„Aki a pápa színe előtt hazudik, az bárkinek hazudik”: Magyar Péter maga az erkölcstelenség | Demokrata

„Aki a pápa színe előtt hazudik, az bárkinek hazudik”: Magyar Péter maga az erkölcstelenségA kommunizmus legsötétebb korszaka óta nem fordult elő Magyarországon, hogy egy miniszterelnök vagy bármely állami vezető utasító hangnemben követelje az Bővebben »

Film készült a mohácsi tömegsírokban azonosított áldozatokról

Film készült a mohácsi tömegsírokban azonosított áldozatokrólAntropológiai és régészeti bizonyítékokkal támasztja alá a mohácsi csatát követő tömegkivégzések tényét egy újonnan bemutatott történelmi film. A Kiss Stefán Mónika rendezésében, a Real Pictures Production Kft. Bővebben »

„A felvétel kedvéért megismétlem” – Böhm György története az Operettszínházról

Ironikus hangú bejegyzésben idézte fel a Budapesti Operettszínházban folytatott egyik szerződéses tárgyalását Böhm György rendező. Beszámolója szerint Kriza Zsigmond azután szólította fel távozásra, hogy egy hangfelvétel készítésére utaló megjegyzést tett. A rendezőt azóta az Interscena Ügynökség képviseli. Bővebben »

Fényíró-fényolvasó műhely | Mai Manó Ház

Szeptemberben indul a Mai Manó Ház kéthetente zajló művészetpedagógiai műhelye!Gondolkodtál már azon, hogy nézne ki, ha feje tetejére áll a világ és megelevenednek a képek? Szerinted mindig hihetünk a szemünknek vagy a fényképezés szemfényvesztés? Te Bővebben »

Nyilvánosságra került, kik kapták az NKA milliárdjait – itt a lista, bárki rákereshet a nevekre

Mostantól jóval egyszerűbben áttekinthető, kikhez és mekkora összegekben kerültek a Nemzeti Kulturális Alap támogatásai az elmúlt években. A Miniszterelnökség egy interaktív adatbázisban hozta nyilvánosságra az adatokat, ahol térképen és grafikonokon is böngészhetők a támogatások, sőt konkrét nevekre is rá lehet keresni. Bővebben »

Ilyen vetítések nincsenek máshol, csak Budapesten

Ilyen vetítések nincsenek máshol, csak BudapestenKülönleges hangrendszer, 360 fokos, félgömb alakú kupolavászon, rengeteg nemzetközi és hazai alkotás minden korosztálynak és érdeklődési körű nézőnek, hallgatónak. Bővebben »

Exkluzív: Az Orbán–Tiborcz-korszak kulcsembere, Nagy Márton is külföldre költözött | Válasz Online

Exkluzív: Az Orbán–Tiborcz-korszak kulcsembere, Nagy Márton is külföldre költözöttNagy Márton nyár óta Svájcban él, egy zürichi befektetési banknak dolgozik – értesült több forrásból a Válasz Online. Bővebben »

Miskolctól 2 órára Európa talán legszebb szecessziós városa – Északhírnök

Csodáljuk a francia fővárost és Barcelonát, a szecessziós épületek szépségét, de kevesen tudják, hogy Budapesttől alig háromórányi autóútra építészetileg legalább ugyanennyire figyelemre méltó város található. Bővebben »

What went wrong at the Academy of Natural Sciences? Former staffers point to years of missteps

What went wrong at Philly’s Academy of Natural Sciences? Former museum staffers point to years of missteps“There was a big push to not be known as the dinosaur museum,” said one laid-off worker. That shift came with a cost, ex-staffers say.Listen 6: 45From Philly and the Pa. Bővebben »

Római castrumtól a lovas múzeumig: a Mikó-kastély kuriózumai – 2026. október 2., péntek –

Átfogó restaurálás nyomán született újjá az oltszemi Mikó-kastély, a régi pompáját visszanyert műemlék épületben szeptember első hétvégéjén nyílt meg a Székely Lovasmúzeum. Bővebben »

Megkülönböztető jegyek – 2026. október 2., péntek –

A Székely Nemzeti Múzeum lábas házi kiállítótermeiben a IX. Székelyföldi Grafikai Biennálé rendezvénysorozatának keretében nyílt meg a tavalyi biennálé nagydíjasának, Marco Trentin olasz grafikusművésznek a Distinguishing Marks/Megkülönböztető jegyek című egyéni kiállítása. Bővebben »

Indián szalad a sorok között | PIM

Kép Időpont 2026. október 5., hétfő / 19: 00 – 2026. október 5., hétfő / 21: 00 Helyszín Díszterem 25 éves az Irodalmi Jelen Avagy miért leszünk inspiráltakAz ünnepi antológia bemutatója, egy negyedszázad története. Bővebben »