A Mona Lisa mellé ragasztotta két látogató a saját festményét

A Mona Lisa mellé ragasztotta két látogató a saját festményétA közelebbről meg nem nevezett német állampolgárságú személyeket őrizetbe vették.Az eset múlt szombaton történt, a Louvre Salle des États elnevezésű termében, amelyben a Mona Lisa is található. Mint az ARTnews írja, a helyiség falára ragasztószalaggal „installáltak” két festményt. Bővebben »

Türkisztán térsége: Hegyek és örökség

Türkisztán régiója Kazahsztán öt legnépszerűbb belföldi úti célja közé tartozik, és a természetet, a történelmet és a spiritualitást ötvözve mutatja be az ország déli részének gazdag örökségét.A Nyugati-Tien-san lábánál fekvő Sairam-Ugam Nemzeti Park magashegyi tájakkal, kristálytiszta folyókkal és jól kijelölt túraútvonalakkal várja a látogatókat. Bővebben »

A vajdasági népi tárgyi örökség feltérképezéséről kötöttek megállapodást Zentán

A vajdasági népi tárgyi örökség feltérképezéséről kötöttek megállapodást ZentánA rendezvényen Kormányos Gyöngyi, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója bemutatta az intézmény tájházi és helytörténeti gyűjteményi tevékenységét, valamint az ezen a területen végzett szakmai munkát. Bővebben »

Félreértelmezett archív fotók indítottak vitát az időutazásról

Félreértelmezett archív fotók indítottak vitát az időutazásrólKözösségi oldalakon terjedő elméletek fókuszába került egy 1936-os New York-i archív fotó, amelyen a feltételezések szerint egy férfi mobiltelefont használ. Bővebben »

Tömegek állnak a Terror Házánál, rengetegen akarnak bejutni a múzeumba + galéria – ORIGO

Ismét látogatható a Terror Háza Múzeum: a tegnap délelőtti újranyitásról Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is beszámolt közösségi oldalán. Az intézményt egy hete zárták be, amikor a tárcavezető bejelentette Schmidt Mária főigazgató megbízatásának megszüntetését. Bővebben »

Adja a bankot

Pápai Gábor;karikatúrák;Pápai-karikatúra;2026-09-23 14: 28: 00 CESTTüntetést tartottak vasárnap délután a Terror Háza Múzeum előtt, ahol a demonstrálók az intézmény átmeneti bezárása és Schmidt Mária főigazgatói megbízatásának megszüntetése ellen tiltakoztak. Bővebben »

Egy mozi, amely elhozza Vajdaságba a filmeket

Vajdaságban mindössze két olyan állandó mozi működik, ahol magyar nyelvű filmeket is vetítenek: az egyik Magyarkanizsán, a másik Palicson. Bővebben »

Képek, amelyek mellett nem lehet csak úgy elsétálni: hetedszer látható a Magyar Sajtófotó Kiállítás Békéscsabán – galériával, videóval

A 44. Magyar Sajtófotó Kiállítás a BSZC Szent-Györgyi Albert Technikum – Fajó János Alkotóház Fotográfus szakának rendezésében valósult meg, a Békéscsabai Fotófesztivál részeként. A tárlatot Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere nyitotta meg a Szent István téren. Bővebben »

Újabb kiemelt kormánybejelentés érkezett szerda délelőtt – minden fontos részlet megjelent

Újabb kiemelt kormánybejelentés érkezett szerda délelőtt – minden fontos részlet megjelent Kövess minket a Google-ben Legyen a Liner a követett forrásod Jelöld be oldalunkat követett forrásként a Google Keresőben, hogy a friss hírek nagyobb eséllyel jelenjenek meg nálad a Vezető hírek találatok között. Bővebben »

Fordulatok a Trafó igazgatói pályázata körül: Gulyás Gábort kizárták a versenyből és a Partizán fóruma is elmarad

Miután szeptember 18-án a Trafó igazgatói posztjára pályázók közül négyen közös levélben fordultak a fővároshoz a Partizán péntekre szervezett szakmai fóruma miatt, az egyik aláíró, Gulyás Gábor kedden mégis jelezte a Partizánnak, hogy részt venne a kerekasztal-beszélgetésen. Bővebben »

Fogzománc a bizonyíték: a T. rex melegvérű volt

Fogzománc a bizonyíték: a T. rex melegvérű voltFogzománc-elemzéssel igazolták: a T. rex hőmérséklete közel állt az emberéhez, ami átírja a hidegvérű hüllőképet róla.Évtizedeken át élt a köztudatban a lomha, hidegvérű, napfényre váró óriásgyík képe a Tyrannosaurus rexről (T. Rex). Bővebben »

Ráday Napok – Október 3-án találkoznak a református gyülekezetek Kecskemét főterén

Ráday Napok – Október 3-án találkoznak a református gyülekezetek Kecskemét főterénA dunamelléki reformátusok legnagyobb találkozóján, a Gyülekezeti napon mintegy ezer ember éli át az összetartozás érzését: erőt és örömöt merítenek a közös éneklésből, az Igéből és a terített asztal melletti közösségből. Bővebben »

Feltárták a Nagy-Eged hegyi kápolna romjait

Feltárták a Nagy-Eged hegyi kápolna romjaitEmbermagasságú falakat és az egykori padlószintet is feltárták a régészek a Nagy-Eged hegyi Szent Kereszt-kápolna őszi ásatási szezonjában. Ahogy arról a Heol hírportál helyszíni riportjában beszámolt, a Dobó István Vármúzeum szakemberei a munkálatok során tisztázták a romos épület belső szerkezetét. Bővebben »

Tudta? Lehet, hogy nap mint nap elmegyünk az ormánsági alkotó munkái mellett Pécsen

A Kézzel – szívvel – lélekkel című kiállítás szeptember 15-én nyílt meg a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban. A tárlat öt, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett dél-dunántúli alkotó munkásságába enged betekintést. Közöttük van Szatyor Győző fafaragó, aki az Ormánsában született, jelenleg Pécsen él, és számos munkája látható a megyében. Bővebben »

Tizenöt ókori görög műtárgy tért haza Amerikából

Tizenöt ókori görög műtárgy tért haza AmerikábólTizenöt, korábban illegálisan az Egyesült Államokba csempészett ókori görög műtárgyat szolgáltattak vissza Görögországnak egy New York-i ceremónián; az átadásra a manhattani ügyészségen került sor Lina Mendoni szakminiszter részvételével. Bővebben »

A magyar zenetörténet élő hagyománya – jön a Magyar Kincsek Ünnepe

A Concerto Budapest Magyar Kincsek sorozatának, majd az abból kibontakozó egynapos fesztiválnak egyik legfontosabb küldetése, hogy a magyar zenei örökséget ne lezárt történeti kánonként, hanem eleven, újra és újra felfedezésre váró hagyományként mutassa meg. Bővebben »

Képzőművészet költözik a hotel lobbyjába – kissmiklos új fejezetet nyit

Egy évtized után új irányTíz év egy alkotói pályán jó alkalom a visszatekintésre, kissmiklos azonban most inkább előrenéz. Az elmúlt években dizájnerként és vizuális alkotóként dolgozott, miközben munkáiban egyre hangsúlyosabban jelentek meg a képzőművészeti gondolkodás elemei. Bővebben »

Egészségnap Kassán és Nagymihályban

Vérnyomás, cukor, koleszterin, vérerek, látás és testösszetétel – a keletiek mindezt egy helyen ellenőrizhetik. A jövő héten Kassán és Nagymihályban lesz lehetőség egészségellenőrzésre. Bővebben »

Könyvsarkot alakítottak ki a Déri Múzeumban – fotókkal

Könyvsarkot alakítottak ki a Déri Múzeumban – fotókkalSzerző: Bulik Péter | bulik.peter@mcdb.hu Közzétéve: 2026.09.23. 12: 35 | Frissítve: 2026.09.23. 12: 39Könyvsarkot alakítottak ki a Déri Múzeumban. A polcra kihelyezett kötetek az intézmény saját kiadványai, egy részük akár el is vihető, más részük helyben olvasgatható a múzeum kávézójában. Bővebben »

Három székelykaput restauráltak

Három székelykaput restauráltakSzejkefürdőn Orbán Balázs sírjához tizenhat székelykapun át vezet az út – a legrégebbi több mint kétszáz éves, de az összes jelentős múzeumi értéket képvisel. Bővebben »