Mégsem lesz Békemenet október 23-án

„Az október 23-i Békemenettel kapcsolatos javaslatot a CÖF megtárgyalta, idő előttinek tartja” – olvasható a Civil Összefogás Fórum pénteki Facebook-posztjában. Bővebben »

Karafiáth Orsolya 50 éves

Ma ünnepli 50. születésnapját Karafiáth Orsolya író, költő, publicista.A Budapesten, 1976. szeptember 19-én született Karafiáth Orsolya 1995-1999 között az ELTE bölcsészkarán könyvtár és észt szakon, majd 1998-2002 között magyar–könyvtár tanárszakon tanult. Bővebben »

Történelmi pillanat Veszprémben: Magyar Emlékpont lett a Várbörtön (képek)

A Várbörtönben tartott ünnepségen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója, Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója és Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere mondott köszöntőt. Bővebben »

Három vezetett túra is lesz szombaton Debrecenben a Templomok éjszakáján

A Templomok éjszakáját 15. alkalommal rendezik meg ma Debrecenben: az Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódó program szervezője a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, Múzeuma és Levéltára. Három különböző útvonalú, vezetett templomtúrára várja az érdeklődőket – közölték a szervezők az MTI-vel. A közlemény szerint az első túra 17. Bővebben »

Bayer Zsolt: Megvédjük a Terror Házát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetTöbb ezer embert várnak vasárnap a Terror Háza elé meghirdetett demonstrációra, amelyet az intézmény bezárása és Schmidt Mária menesztése után hirdettek meg. Bővebben »

Így nézhetett ki Ötzi, az 5300 éves gleccsermúmia: ma 35 éve találták meg német turisták

Ötzit, a gleccsermúmiát 1991. szeptember 19-én találta meg két német turista, Erika és Helmut Simon. A 3210 méteres magasságban lévő jégbe fagyott rézkori emberről először azt hitték, szerencsétlenül jár hegymászó. A későbbi vizsgálatok során sok minden kiderült róla, életmódjáról, egészségi állapotáról, tudományos jelentősége felbecsülhetetlen. Bővebben »

A NER propagandagyárának látványkonyhájából kellene valódi múzeumot csinálni: a Terror Háza Schmidt Mária után

A Terror Házát 2002-ben a Fidesz végül elbukott választási kampányában adták át, és eddigi formájában 2026-ban, a Fidesz kétharmados veresége után ér véget a története. Bővebben »

Gigantománia, magas művészet és bohém lazaság – a világ metrói

Hatalmas, kék virágok a sziklabarlang plafonján, szivárványszínű csíkozás, szobrok, mozaikok. Freskók, festmények, könnyed, karcsú, szecessziós stílusban hajlított vasfeliratok, több tonnás csillárözön és kézzel festett csempék.A világot járva, több fővárossal a föld alatt is megismerkedtem. Igen tanulságos túra. Bővebben »

Elmarad a Békemenet, a miniszterelnök szerint ez a döntés oka

Szerdán hirdették meg a Békemenetet, azonban a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány pénteken közölte, hogy az október 23-ra tervezett eseményt „idő előttinek” tartják.A javaslat megtárgyalását követően végül arra jutottak, hogy „a következő Békemenet a későbbiek folyamán lehet esedékes. Bővebben »

Elmarad a Békemenet, a Fidesz csak az október 23-i megemlékezést tartja meg a Terror Háza Múzeum előtt

A Fidesz pénteken bejelentette, hogy a hétvégi tüntetést és az október 23-i megemlékezését is a Terror Háza Múzeum előtt fogja megtartani. A Fidesz szimbolikusan lefoglalta a Terror Házát Az MTI-nek is eljuttatott közleményében a Fidesz „az új kommunista autoritarianizmus” elleni tiltakozásra szólít fel. Bővebben »

wsj.com

Please enable JS and disable any ad blocker Bővebben »

Bayer Zsolt: Ez a múzeum úgy tökéletes, ahogy van – HírTv

A publicista szerint a múzeum a nemzeti identitás és a közös múlt elválaszthatatlan bástyája, amely jelenlegi formájában tökéletes, így sérthetetlen. A Hír TV által élőben közvetített, szeptember 20-án 15 órakor kezdődő demonstráció célja, hogy a résztvevők közösen álljanak ki az emlékhely megőrzése mellett. Bővebben »

Mit veszítünk, ha elveszítjük a Terror Házát? « Mérce

Schmidt Mária múzeuma, amely már a megnyitása óta elsődlegesen politikai hatalomgyártási célokat szolgált, nincs többé. Bővebben »

Terror a múzeumban

A Terror Háza azért szúrta a szemüket (persze, Tarr hivatalos „indoklása” szerint csupán „ideiglenesen bezár, amíg a kiállítás tartalmi átvilágítása le nem zárul, a jogok nem tisztázódnak”, blabla), mert a tárlat egyre jobban hasonlít a jelen rögvalóságához. Az újkommunista digitális népbiztosokat zavarja, hogy az ő módszereikről szól az egész. Bővebben »

Krasznahorkai László ezért találta viccesnek a Mandiner közönségszavazását

Az ELTE a Krasznahorkai-év keretében Kapcsolódások és közös terek címmel rendezett ünnepi programsorozatot az író tiszteletére, aki díszdoktori címet is kapott alma máterétől. A Nobel-díjas művésze előtt tisztelegve átadták a Krasznahorkai-olvasóteret az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kar Trefort-kerti könyvtárában. Bővebben »

A CÖF túl korainak tartja az október 23-i Békemenetet

A CÖF túl korainak tartja az október 23-i Békemenetet18/09/2026 22: 38| Szerző: Klubrádió”Az október 23-i Békemenettel kapcsolatos javaslatot a CÖF megtárgyalta, idő előttinek tartja” – közölte a szervezet a Facebookon pénteken.A Civil Összefogás Fórum szerint a következő Békemenet a későbbiek folyamán lehet esedékes. Bővebben »

Apple Day Returns to the Jackson House Museum

Apple Day Returns to the Jackson House Museum  vmi.edu Bővebben »

Budapesten aláírják a kormány s a négy parlamenti párt közötti megállapodást az EU-csatlakozást érintő kérdésekben történő együttműködésről. Legfrissebb Legolvasottabb Rejtett bronzkori hajóábrázolásokat találtak egy ciprusi templomban 6 órája Német szabotázsakció volt az első manhattani merénylet 7 órája Egyedülálló őskori sziklavésetet vizsgálnak a spanyolországi Galiciában 8 órája Feltárták a nantes-i védőtorony középkori maradványait 9 órája Új adatbázis indult a közép-ázsiai lengyel deportáltakról 10 órája Mexikóban állítják ki az azték történelmet elbeszélő kódexet 11 órája Titkos észak-koreai fegyverszállítmány rekedt 1986-ban Ferihegyen 13 órája Megkerültek egy VIII. Henrik-kori kódex hiányzó lapjai 13 órája Búvárok eredtek a tenger mélyéről hallatszó harangszó nyomába 4 napja A modern felhőkarcolókhoz hasonlóan épültek az almorávida erődök 5 napja Földcsuszamlás hozta felszínre az ókori sírt Olaszországban 6 napja Nyilvánosságra hozták Josef Mengele svájci hírszerzési aktáit 1 hete Rejtélyes aknát tártak fel a bakonyi Essegvár területén 1 hete Tükröt ábrázolhat az okostelefonnak hitt tárgy egy festményen 1 hete Feltárták a Római Birodalom legnagyobb fali mozaikját 1 hete Tovább kutatják az Óbudán feltárt monumentális római építmény rendeltetését 1 hete Hírlevél Témakör Múlt-kor heti összefoglalóEzen a naponTörténelem a közbeszédbenMúlt-kor MagazinMagazinlyÉszakipart Családnév Utónév E-mail cím Biztonsági ellenőrzés az űrlap kitöltése után jelenik meg Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót Feliratkozom Magazin ajánló A MAFFIA 2026. ősz Megnézem Mai évfordulók szeptember 19. 1991 Megtalálják Ötzit 1901 Megszületett Joe Pasternak, magyarországi születésű amerikai producer 1544 I. Ferenc francia király végleg lemond Észak-Itáliáról és Nápolyról 1881 Meghal James Abram Garfield, az USA 20. elnöke Összes mai évforduló Múlt-kor bolt Társas Trió 2. (Akció) 27.390 Ft Mi történt a szülinapomon? januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember 12345678910111213141516171819202122232425262728293031 Szerkesztői ajánló Hírek Hétvégi orvlövészek: könyv a szarajevói emberszafarikról Hírek Rejtélyes ókori épületre bukkantak az óbudai szeszgyár területén Hírek Az igazi Édes Annák, ahogy még nem láthattuk őket Hírek Több ezer archív légifelvétellel bővült a fentrol.hu archívuma Hírek Százhúsz éves röpirat árnyalja a modern olvasási válságot Hírek Második világháborús német hadihajókat emelnek ki a Dunából Hírek Elveszett színeket rekonstruál a mesterséges intelligencia Hírek Amikor a baracktolvaj a szomszéd volt – nyári bűnügyek az 1900-as évek Magyarországáról Hírajánló Kulturális örökség Megnyílnak a Fiumei úti sírkert mauzóleumai Digitalizálás Digitálisan archiválták az Assisi Szent Ferenc-bazilika freskóit Középkor Észak-Afrika legrégebbi ismert védműve kerülhetett elő Marokkóban Finnország Ezeréves csontokból rajzolódott ki Finnország középkori népességtörténete Festészet Nem károsodott Caravaggio festménye az Uffizi beázásakor Építészet Búvár mentette meg a Winchesteri székesegyházat Egyiptom Svájc visszaszolgáltatott egy ókori egyiptomi halotti maszkot 2. világháború Ismeretlen Chiovini-freskók Észak-Erdélyben Legolvasottabb Középkor Búvárok eredtek a tenger mélyéről hallatszó harangszó nyomába Építészet A modern felhőkarcolókhoz hasonlóan épültek az almorávida erődök Ókor Földcsuszamlás hozta felszínre az ókori sírt Olaszországban Nácik Nyilvánosságra hozták Josef Mengele svájci hírszerzési aktáit Várak Rejtélyes aknát tártak fel a bakonyi Essegvár területén Rejtélyek Tükröt ábrázolhat az okostelefonnak hitt tárgy egy festményen Római Birodalom Feltárták a Római Birodalom legnagyobb fali mozaikját Aquincum Tovább kutatják az Óbudán feltárt monumentális római építmény rendeltetését Kövess minket! Elérhetőségeink 1024 Budapest, Buday László utca 5/b E-mail cím: [email protected] Telefon: +36 (70) 614 7677 Oldalaink Magazinly Északipart Múlt-kor Bolt Magazin lapszámok Előfizetés Akciós ajánlatok Társasjátékok Puzzle Könyvek Támogatás Szakmai partnereink Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Nemzeti Levéltár Országos Széchényi Könyvtár Betekintő Fortepan Kecskeméti Katona József Múzeum Történelemtanárok Egylete © 2026 Múlt-kor – történelmi hírek és magazin Impresszum Írjon nekünk! Adatvédelem Keresés indítása var FBRK_FOLDER_NOGUI=’/.nogui/’; var FBRK_FOLDER_AJAX=’/.nogui/ajax/’; var FBRK_FOLDER_API=’/.nogui/api/’; var FBRK_IS_WEBSHOP=Boolean(true); function fbrkSearchFormSubmit() { document.getElementById(‘searchInfo’).innerHTML=’ Találatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.nogui/ajax/search/newsportal.results.php’, data: $(„#searchForm”).serialize(), success: function(resultsHtml){ $(„#searchResultsDiv”).html(resultsHtml); // ga(‘send’, ‘pageview’, {‘page’: ‘kereses.php?’+$(„#searchForm”).serialize()}); }}); } function fbrkSetPage(pageIndex) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.page.value=pageIndex; fbrkSearchFormSubmit(); fbrkGetUrl(‘#pageTitle’); } function fbrkSetOrderBy(sField,sDirection) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.od.value=sDirection; f.ob.value=sField; fbrkSearchFormSubmit(); } function fbrkCheckSearchTarget() { var f=document.getElementById(‘searchForm’); var target=f.target.options[f.target.selectedIndex].value; var searchSectionBySection = document.getElementById(‘searchSectionBySection’); var searchSectionByIssue = document.getElementById(‘searchSectionByIssue’); var searchSectionByLabel = document.getElementById(‘searchSectionByLabel’); var searchSectionByDate = document.getElementById(‘searchSectionByDate’); var searchSectionByEventToday = document.getElementById(‘searchSectionByEventToday’); var searchSectionBySectionSelect=document.getElementById(‘searchSectionBySectionSelect’); var searchSectionByIssueSelect=document.getElementById(‘searchSectionByIssueSelect’); if ((target==’site’)||(target==’kikicsoda’)||(target==’fogalom’)||(target==’magazin’)) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=”; searchSectionByEventToday.style.display=’none’; // searchSectionByLabel.style.display=’none’; } if (target==’event_today’) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=’none’; searchSectionByEventToday.style.display=”; } if (target==’article’) { /* searchSectionBySectionSelect.innerHTML=’Rovatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleSectionSelect.php’, data: ‘ms=0’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionBySectionSelect”).html(resultsHtml); }}); $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleIssuesSelect.php’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionByIssueSelect”).html(resultsHtml); }});*/ searchSectionByEventToday.style.display=’none’; searchSectionBySection.style.display=”; // searchSectionByIssue.style.display=”; searchSectionByDate.style.display=”; } } function fbrkEventTodayCheckInterval() { var searchSectionByEventTodayDate=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayDate’); var searchSectionByEventTodayIntervar=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayIntervar’); var event_today_interval=document.searchForm.event_today_interval.checked; if (event_today_interval) { searchSectionByEventTodayDate.style.display=’none’; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=”; } else { searchSectionByEventTodayDate.style.display=”; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=’none’; } } new TomSelect(‘#searchForm #label’, { create: false, maxItems: 1, maxOptions: null }); new TomSelect(‘#abid__’, { plugins: [‘checkbox_options’], maxItems: null }); (function(){function c(){var b=a.contentDocument||(a.contentWindow&&a.contentWindow.document);if(b){var d=b.createElement(‘script’);d.innerHTML=”window.__CF$cv$params={r:’a3d49f762e910e4c’,t:’MTc4OTc3OTMwNQ==’};var a=document.createElement(‘script’);a.src=’/cdn-cgi/challenge-platform/scripts/jsd/main.js’;document.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(a);”;b.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(d)}}if(document.body){var a=document.createElement(‘iframe’);a.height=1;a.width=1;a.style.position=’absolute’;a.style.top=0;a.style.left=0;a.style.border=’none’;a.style.visibility=’hidden’;document.body.appendChild(a);if(‘loading’!==document.readyState)c();else if(window.addEventListener)document.addEventListener(‘DOMContentLoaded’,c);else{var e=document.onreadystatechange||function(){};document.onreadystatechange=function(b){e(b);’loading’!==document.readyState&&(document.onreadystatechange=e,c())}}}})();

Bővebben »

Női arab parfüm nagyker: ahol a minőségi illatoké a főszerep!

Az utóbbi években a globális szépségiparban és a hazai parfümpiacon is egyre nagyobb teret nyertek a keleti kultúrából gyökerező illatkompozíciók, amelyek teljesen átformálták a fogyasztói szokásokat. Bővebben »

Magyar Péter elárulta, valójában miért fújták vissza az október 23-i Békemenetet

Alig két napig tartott az ünnepi demonstráció előkészítéseA Civil Összefogás Fórum péntek este hivatalosan is bejelentette, hogy felülvizsgálta a korábbi kezdeményezést, és jelenleg nem tartja időszerűnek az október 23-i Békemenet megtartását. Bővebben »