Schmidt Mária Tarr Zoltánnak: Egyenlőségjelet tesz a nácizmus és a kommunizmus közé?

Elvesztette a fonalat a Terror Háza ügyében Schmidt Mária, a múzeum kedden menesztett volt igazgatója. Amikor Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter bejelentette Schmidt felmentését, azt is közölte, a Terror Háza ideiglenesen bezár, „amíg a kiállítás tartalmi átvilágítása le nem zárul, a jogok nem tisztázódnak”, még az év vége előtt. Bővebben »

Kezdődik a városnapi ünnepségsorozat

Topolya város napja szeptember 15-én van. A hozzá kapcsolódó Topolyai Napok eseménysorozatát az ehhez a naphoz közel eső hétvégén, az idén szeptember 17-e és 20-a között rendezik meg. Bővebben »

A Tisza leváltotta Orbán embereit, de megtartotta Orbán államát

Ha nem is mindig a radikálisabb tiszások által elvárt ütemben, az Orbán-rendszer maradványainak jelentős részét immár eltávolította a Tisza-kormányzat. Bővebben »

Öt népművész munkái láthatók Szekszárdon

Öt, a Népművészet Mestere címmel kitüntetett dél-dunántúli alkotó munkásságát mutatja be a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeum új kiállítása. A Kézzel – szívvel – lélekkel című tárlat szeptember 15-én nyílt meg. Bővebben »

A háromgyermekes magyar anya több mint kétezer riválisát utasította maga mögé Londonban

Göncz Dalma jelenleg a londoni művészeti szcénában épít nemzetközi képzőművészeti karriert, miközben az elmúlt években saját stílusa is gyökeresen átalakult. Munkái 2026 nyarán és kora őszén egymást követő londoni kiállításokon jelentek meg, bekerült a Liberty Art Award tizenöt finalistája közé, és Ázsia felé is megnyíltak előtte lehetőségek. Bővebben »

Hétvégi programajánló: Kulturális Örökség Napjai, Budapesti Klasszikus Film Maraton, Red Bull Ládaderbi

Szeptember 17., csütörtökBudapesti Klasszikus Film Maraton 2026Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amely restaurált magyar és külföldi filmklasszikusokkal várja a mozirajongókat. Bővebben »

Ajándékok és aknák a Tisza-kormánynak: böngésszen az államhoz visszatérő kekva-vagyonok között | atlatszo.hu

A Fidesz politikai-gazdasági közösségének fennmaradása szempontjából az egyik legnagyobb baklövésnek bizonyulhat a kekvák létrehozása. Bővebben »

Csaknem 40 ezer eurós rakománnyal bukott le egy sofőr a gombosi határátkelőn

2026.09.17 Névnap: Zsófia Költözési ingóságnak álcázták a orvosi felszerelést, ennek becsempészését akadályozta meg a rendőrség. Bővebben »

Bankkártyákat és pénzt loptak

2026.09.17 Névnap: Zsófia Két embert tartóztattak le Szabadkán, akiket fizetési kártyák hamisításával és jogosulatlan használatával gyanúsítanak. A szerb Belügyminisztérium közlése szerint a rendőrség a gazdasági bűnözés elleni osztállyal együttműködve, az ügyészség utasítására intézkedett. A gyanú szerint a 34 éves M. N. és a 33 éves A. J. Bővebben »

Ritka etruszk kockasírt tártak fel Dél-Olaszországban

2026. szeptember 17.-Múlt-kor Egy ritka, Kr. e. 6. századból származó etruszk kockasírt és benne egy hamvakat rejtő görög kratért tártak fel a dél-olaszországi Pontecagnano Faiano területén. Bővebben »

Képekkel lázadva – Andrzej Wajda háborús trilógiája

„A művészet a társadalmat szolgálja.” Ez volt Andrzej Wajda hitvallása, és közel hét évtizedes karrierjével ezt igyekezett bizonyítani. Filmjeit szinte lehetetlen kiemelni az őket körülvevő történelmi és társadalmi kontextustól, miközben azok egyetemessége mégis minden kockájukon átviláglik. Bővebben »

רגע לפני הבחירות: נתניהו מבקש לזמן את מנדלבליט לעדות במשפטו | חדשות 13

רגע לפני הבחירות: נתניהו מבקש לזמן את מנדלבליט לעדות במשפטופרקליטיו של ראש הממשלה זימנו את היועמ”ש לשעבר להעניק עדות במשפטו לאחר חג הסוכותאביחי מנדלבליט | צילום: אבשלום ששוני, פלאש 90פרקליטיו של ראש הממשלה ביקשו הבוקר (חמישי) מבית המשפט להוצאת צו שיזמן את היועץ המשפטי לשעבר אביחי

Középkori freskót találtak egy észak-olaszországi templom felújításakor

2026. szeptember 17.-Múlt-kor Késő római kori építmények maradványait, egy évszázadokig használt temetőt és egy 15. századi freskót tártak fel Észak-Olaszországban a San Pietro in Vincoli középkori templom helyreállítási munkálatai során. Bővebben »

Gyengült csütörtök reggelre a forint

2026. 09. 17. 09: 00 Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Bővebben »

Míg mindenki Franciaországra figyelt, addig spanyol templomokból is elloptak műtárgyakat

Amikor Európában a bűnüldöző szervek épp általános figyelmeztetést adtak ki arra vonatkozóan, hogy a műkincseket veszély fenyegeti, Spanyolországban több templomi kegytárgynak is lába kélt. Bővebben »

„Krisztina 1920. XII. 25.” – egy ismeretlen magyar katona családját keresik egy aranygyűrű alapján

video Nézd a kedvenc műsoraid rövid videóit az RTL.hu-n!2026. szeptember 17. 9: 00Egy Ipolytölgyesen feltárt tömegsírban találtak rá a szakemberek egy ismeretlen magyar katonára, akinél egy „Krisztina 1920. XII. 25.” feliratú aranygyűrű volt. A Garam menti harcokban elhunyt honvéd a II. Bővebben »

Októberi horoszkóp-előrejelzés a Szüzeknek

Októberben a hónap közepén váratlan családi támogatás érkezhet, és az egészség terén is fontos döntések kerülhetnek elő. A hónap végén nagyobb önbizalom segítheti a társasági életet, egy átszervezés viszont felboríthatja a terveket. Horoszkóp 2026. szeptember 17. Szeretőnk boldoggá tehet ebben a hónapban, de alaposan be is korlátoz. Bővebben »

Az Európai Bizottság azt szeretné, ha Kanada az EU első társult tagja lenne

2026. 09. 17. 08: 00 Az Európai Bizottság azt szeretné, hogy Kanada az EU első társult tagja legyen – ezt az Európai Parlament plenáris ülésének keretében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be az Európai Unió helyzetéről szerdán elmondott évértékelő beszédében. Bővebben »

Maszek, Patyolat, GELKA – mennyire vagy képben a Kádár-korszak kifejezéseivel?

Maszek, fusizás, Patyolat, GELKA – ismerősen hangzanak? Ha igen, most tesztelheted, mennyire vagy képben a Kádár-korszak jellegzetes szavaival és rövidítéseivel. Bővebben »

Felfedezték az első felnőtt T. rex által hagyott lábnyomokat

Bár a Tyrannosaurus rex (barátainak csak T. rex) kétségtelenül a legismertebb dinoszaurusz mind közül (köszönhetően nem kis mértékben a Jurassic Park filmeknek), eddig bég sehol sem találták meg felnőttkori fosszilis lábnyomait a paleontológusok vagy a „kereskedelmi” őslényvadászok. Most azonban Észa-Dakotában feltárták a világ első kifejlett T. Bővebben »