Ők kapták Eger idei városi kitüntetéseit – két díszpolgári címet is átadtak

Tizenegy személy kiemelkedő munkáját ismerte el Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Díszpolgári és posztumusz díszpolgári címet, Pro Agria életmű- és szakmai díjakat, valamint több városi kitüntetést is átadtak. Bővebben »

Sírokból kibontott téglákat is felhasználtak az ősi kínai városfal építéséhez

Sírokból kibontott téglákat is felhasználtak az ősi kínai városfal építéséhezA kínai Hupej tartományban található Csingcsou több mint kétezer éves városfalát a különböző dinasztiák idején újra és újra magasították, miközben vonala az idők során kevesebb mint ötven méterrel mozdult csak el. Bővebben »

Több ezer év történelme került elő a föld alól Szigligeten

Egy hónapon át zajlott a megelőző régészeti feltárás Szigligeten, az Avasi templomrom mellett épülő látogatóközponthoz kapcsolódóan. A régészek rendkívül gazdag lelőhelyen dolgoztak: a feltárás során több korszak emlékei kerültek elő, így a leletanyag több ezer év történelmét öleli fel. Bővebben »

Hagyd, hogy mindenben és teljesen a szeretet vezessen téged! Komáromban is Szent István államalapító királyunkra emlékeztünk

Idén augusztus 20-án, Szent István államalapító királyunk ünnepén, trópusi nap melegítette át a légkört, úgy, mint szinte egész nyáron, amikor a késő délutáni órákban az ő történelmi nagyságát idéztük vissza, erőt gyűjtve szellemiségéből, hogy képesek legyünk megtartani nemzetünket, s megőrizni a békét. Bővebben »

Mi az, ami nem maradhat ki a Kolozsvári Magyar Napokból? A Farkas utcában kérdezősködtünk | Krónika

A Farkas utca a Kolozsvári Magyar Napok nyüzsgő vásártérré változikFotó: Orbán OrsolyaAgyagedény, macskás hátizsák, kézműves táska vagy egyszerűen csak a hangulat – egészen különböző dolgokat vinnének haza a Farkas utcai kézműves vásárból azok, akiket a Kolozsvári Magyar Napok egyik legforgalmasabb helyszínén kérdeztünk. Bővebben »

Pusztított az augusztus 20-i vihar: dőltek a fák, tombolt a szél, menekültek az emberek

Amilyen szépen alakult augusztus 20-án az időjárás, olyan csúnya véget ért a nemzeti ünnep estéje. Nyugat felől ugyanis hirtelen egy vihar érkezett fölénk, amelyet erős széllökések, zivatarok és villámlások kísértek. Bővebben »

A vargyasi Daniel-kastély épületegyüttesének renoválási rétegei 2. – 2026. augusztus 21., péntek –

Palotaszárny és manzárdtetőA 18. század végén a vargyasi Daniel-rezidencia jelentős mértékű javításon és bővítésen esett át. A főépület a barokk divatnak megfelelően egészen új tetőszerkezetet, ún. Bővebben »

כתב אישום חריג: נשבעה אמונים לדאעש ותכננה לפוצץ את בניין הקפיטול בניו יורק

הרשויות בארצות הברית סיכלו תוכנית לביצוע פיגוע בבניין הקפיטול של מדינת ניו יורק באולבני. ג’סיקה בואי, תושבת העיר בת 35, נעצרה ביום רביעי השבוע לאחר שקיבלה לידיה חפץ שסברה כי הוא מטען חבלה, והובאה ביום חמישי לדיון ראשון בבית משפט פדרלי. בואי מואשמת בניסיון לספק תמיכה חומרית לארגון

תערוכת „אופנה חיה” וסדנת עיצוב בנדנה לילדים במוזיאון האדם והחי בפארק הלאומי רמת גן

מוזיאון האדם והחי בפארק הלאומי רמת גן מזמין משפחות לבקר בתערוכה „אופנה חיה”, המציגה כיצד עולם בעלי החיים הופך לאופנה באמצעות יצירות של 12 מעצבים ישראלים.לאחר הביקור בתערוכה ניתן להמשיך לסדנת יצירה, שבה כל ילד וילדה יכינו בנדנה בעיצוב אישי. Bővebben »

Különleges nap Pécsen: a városban koncertezik az ország egyik legnépszerűbb előadója

MoziUránia (Hungária út 19.): Mancs őrjárat: A dínófilm (14.30), Az Oak Street vége (16.20), Insidious – Köztünk járnak (18.20), Zendülés (20.15).Cinema City (Megyeri út 76.): A jégkrémes (20.15, 22.15), A sivatag fia (10.45), Az Oak Street vége (13.10, 17.15, 19.30, 21.45), Bogyó és Babóca 7. – Mesék a Pöttyös házból (10. Bővebben »

Kontroll: Fideszes hátterű szervezetek és ismert nevek is…

Fideszes hátterű szervezetek és ismert nevek is visszafizették az NKA-támogatásokatJúlius végéig összesen 3,3 milliárd forintot utaltak vissza azok a támogatottak, akik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 milliárd forintos ideiglenes kollégiumi keretéből kaptak pénzt. Bővebben »

פועל נפגע מחפץ כבד באופקים, מצבו בינוני

פועל נפצע באורח בינוני מפגיעת חפץ כבד במהלך עבודתו באתר בנייה באופקים. צוות מד”א טיפל בו ופינה אותו לבית החולים סורוקה בבאר שבע.מבזקי חדשות- 9:03פועל נפגע מחפץ כבד באופקים, מצבו בינוניפועל נפצע באורח בינוני מפגיעת חפץ כבד במהלך עבודתו באתר בנייה באופקים. צוות מד”א טיפל בו ופינה אותו

Még 3 napig látogatható! Hétköznapi luxus – amikor egy tányérból társadalomtörténet lesz

A Hétköznapi luxus. A királyné asztalától a parasztházig című kiállítás három országos múzeum – a Néprajzi Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum – többéves együttműködésének eredménye. Bővebben »

Színes múzeumi programok a szentendrei Nyitva fesztiválon

Augusztus 28. és 30. között idén sem marad el a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál, melynek képzőművészethez kapcsoló programjairól ebben az évben is a Ferenczy Múzeumi Centrum munkatársai gondoskodnak. Bővebben »

Holttestek a kemencékben – rejtélyes múltat őriz a fenékpusztai római erőd (galéria)

Ennek nyugati fala végighúzódott a Festetics-ménes mostani, helyreállított épületei előtt, s még jóval azon túl is tarott, míg a másik három oldalon túlnyúlnak a vár falai, tornyai az autópálya felé vezető úton. A tornyok magassága a rekonstrukciók szerint 9–12 méter lehetett, az erődfalak ennél alacsonyabbak voltak. Bővebben »

Self-Presenting at the American Folk Art Museum

Whitehot Magazine”The Best Art In The World”By JOHN DRURY August 20th, 2026The current exhibition, Self-Made: A Century of Inventing Artists, at the American Folk Art Museum highlights the power of the individual to have themselves heard – to find Bővebben »

גבר בן 34 במצב בינוני לאחר שנפצע מחפץ כבד במהלך עבודתו באתר בנייה באופקים

דיווח התקבל במוקד 101 של מד”א על פועל שנפצע מחפץ כבד במהלך עבודתו באתר בנייה באופקים. צוותי מד”א העניקו טיפול רפואי ופינו לבי”ח סורוקה גבר בן 34 במצב בינוני עם פגיעה רב מערכתית.גבר בן 34 במצב בינוני לאחר שנפצע מחפץ כבד במהלך עבודתו באתר בנייה באופקים”אם היא הייתה לבנה היו מוצאים אותה”:

Az Orbán-kormány a kultúra helyett a focit támogatta tavaly és idén is Szlovákiában

A KFC csak 2025-ben 18,5 millió eurós támogatást kapott a Bethlen Gábor Alaptól (Új Szó-felvétel)Az Orbán-kormány a kultúra helyett a focit támogatta tavaly és idén is SzlovákiábanAz egyedi támogatások tették ki a Bethlen Gábor Alap határon túli támogatásainak 84 százalékát 2026-ban. A korábbi években is magas volt ez az arány, de nem ennyire. Bővebben »

TNT koncert, óriásbábok és koronázási játék – ezt kínálja pénteken a Székesfehérvári Királyi Napok

A Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata így folytatódik: augusztus 21-én, pénteken 10 és 19 óra között ismét benépesül a Belváros a Koronázási Ünnepi Játékok programjaival. Bővebben »

Amikor még lovak húzták Pest villamosát

Tudtad, hogy Pest első tömegközlekedési járata zeneszóval indult útnak, és ha elfáradtak a lovak, olykor az utasok is segítettek? A lóvasút története tele van meglepő részletekkel. Mielőtt megérkezett a villamos… Ma természetesnek vesszük, hogy néhány percenként villamos vagy metró érkezik, ám a 19. Bővebben »