Megszületett Kadic Ottokár, a magyar barlangi ősember-kutatás megalapozója Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben végezte, növény-,állat-és őslénytanból doktorált. 1901-től a Földtani Intézet munkatársa volt. Részt vett az ország földtani felmérésében, a horvátországi Karszt területén fordult érdeklődése a barlangok felé. Ő a magyar barlangi ősember-kutatás megalapítója, Herman Ottó javaslatára a bükki Szeleta-barlangban 1906-ban végzett ásatásaival kezdődött a rendszeres hazai ősrégészeti kutatás. Más bükki barlangokban, így a Subalyukban, és más hegységek barlangjaiban is végzett ásatásokat. Elsőnek ismertette a lillafüredi István-barlangot, kiépítésénél szakértőként működött. Meghatározta és rekonstruálta a borbolyai ősbálnát. Ő irányította a budai várbeli `török pincék` feltárását, s létrehozta itt az első hazai barlangmúzeumot. Szorgalmazta a Pálvölgyi-barlang kiépítését és megnyitását, s részt vett a balatonfüredi Lóczy-barlang kiépítésében. Róla nevezték el az 1930-ban feltárt Szemlőhegyi-barlangot, amelyet elsőként térképezett fel. Megalapította és hosszú időn át vezette a Magyar Barlangkutató Társulatot. 1917-ben karsztgeológiából magántanári címet kapott, 1924-ben a gerincesek őslénytanának tanára lett, 1928-ban címzetes nyilvános rendkívüli tanár lett a budapesti egyetemen. 1929-ben elsőként készített törvénytervezetet a barlangok védelme érdekében. 1953-tól életműve alapján a föld- és ásványtani tudományok kandidátusává minősítették. 1913-tól szerkesztette a barlangászok szakfolyóiratait. Magyarország szinte minden jelentős barlangjában végzett ásatást. 1952-ben elkészítette a Kárpát-medence barlangjait ismertető (kéziratban maradt) munkáját. Budapesten halt meg 1957. február 28-án. Fő művei: A magyar barlangkutatás ősrégészeti eredményei, A jégkor embere Magyarországon, A cserépfalvi barlang monográfiája, A budavári barlangpincék földtani viszonyai.

Egyetemi tanulmányait Zágrábban, majd Münchenben végezte, növény-,állat-és őslénytanból doktorált. 1901-től a Földtani Intézet munkatársa volt. Részt vett az ország földtani felmérésében, a horvátországi Karszt területén fordult érdeklődése a barlangok felé. Bővebben »

Népszavazás dönt az elnökválasztásról A köztársasági elnöki intézmény helyreállításáról a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások idején született megállapodás. Ez azt tartalmazta, hogy az elnököt a nép közvetlenül választja. Hallgatólagosan abban is megegyeztek, hogy a parlamenti választások előtt, vagy azzal egy időben. Politikai körökben evidens volt, hogy ez a poszt a békés hatalomátadásban kulcsszerepet játszott szocialista jelöltre, Pozsgay Imrére vár. Az offenzívában lévő liberális pártok – SZDSZ, Fidesz – azonban népszavazást kezdeményeztek, s elérték, hogy az elnököt ne a parlamenti választások előtt válasszák meg. Bár a győzelem után az SZDSZ felvetette a közvetlen elnökválasztás lehetőségét, a két győztes párt az ún. `MDF-SZDSZ paktum` keretében megállapodott abban, hogy az elnököt az országgyűlés válassza. A Szocialista Párt ebben arra való törekvést vélt felfedezni, hogy gyenge választási eredményei után még inkább elszigeteljék, kiszorítsák a közéletből. Politikai súlyának részleges visszaszerzése végett így népszavazást kezdeményezett az elnökválasztás módjáról, amit az országgyűlés ki is írt, de a nyár legforróbb, a vakációk miatt politizálásra legalkalmatlanabb napjára, július 29-re. A szavazásra jogosultak alig 13%-a jelent meg az urnák előtt, ezzel a népszavazás érvénytelen lett. (Az egymillió leadott szavazat 85%-a viszont a közvetlen elnökválasztás mellett szólt.) A sikertelenség hatott a népszavazás intézményének lejáratódására, a politikával szembeni közömbösség terjedésére is. Legfrissebb Legolvasottabb Veszélyeztetett világörökségi listára került hat történelmi helyszín 7 órája Bemutatták Szent Ágoston újraírt zsoltármagyarázatának tizedik századi töredékét 9 órája Ellopták a vixi hercegnő legendás arany nyakperecét 9 órája Világörökségi rangot kapott a modernista lengyel kikötőváros, Gdynia 10 órája Helikopteres embercsempészés a vasfüggönynél 11 órája Feltárták Svájc egyik legkorábbi római katonai táborának maradványait 12 órája Matilda császárnét csupán egy hajszál választotta el az angol koronától 13 órája A Queen budapesti koncertfilmje felújítva lesz látható ősszel a mozikban 13 órája Mégsem tévedett Ptolemaiosz: a Theta Eridani csillag története 6 napja 1456: Európa legnagyobb győzelme egy névtelen hős árnyékában 1 hete Fény derült az ókori Butrint rejtélyes női jótevőjének kilétére 1 hete Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu 1 hete Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál 1 hete A Homo sapiens megjelenése előtti faépítményt fedeztek fel Zambiában 1 hete Eltávolítják a robbanóanyaggal teli második világháborús hajóroncs árbócait 1 hete A név, amely túlélte az ókort: hogyan lett Odüsszeuszból Ulisszesz? 1 hete Hírlevél Témakör Múlt-kor heti összefoglalóEzen a naponTörténelem a közbeszédbenMúlt-kor MagazinMagazinlyÉszakipart Családnév Utónév E-mail cím Elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót Feliratkozom Magazin ajánló A Harmadik Birodalom első asszonyai 2026. nyár Megnézem Mai évfordulók július 29. 1849 Perczel tartalék hadteste visszavonul 1990 Népszavazás dönt az elnökválasztásról 1981 Károly herceg házasságot köt Lady Di-vel 1506 Martin Behaim megalkotja az első földgömböt Összes mai évforduló Múlt-kor bolt Mesterművek Kollekció + 365 könyv 9.690 Ft Mi történt a szülinapomon? januárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember 12345678910111213141516171819202122232425262728293031 Szerkesztői ajánló Hírek Hogyan lett egy szovjet gépkarabély a világ legismertebb fegyvere? Hírek „Tündér” torz tükörben – Változó Sisi-képek a filmvásznon Hírek Szenteste megérkezett a háború Hírek Mit árulnak el a Katerinská-barlang rejtélyes leletei? Hírek Mióta ünnepeljük december 25-én a karácsonyt? Hírek A Szentföld egy magyar tiszt szemével E-folyóirat Húsz borzalmas járvány az emberiség történelméből Hírek 18 kiváló állapotban megmaradt, hátborzongató holttest a történelemből Hírajánló Izrael Örökségvédelmi viták kereszttüzébe került az ókori Szebasztia Földrengés Földrengés rongált meg egy 16. századi perui templomot Auto Százéves autó érkezett a Nemzeti Múzeumba Balkán Vadászatra kényszerültek a Duna menti római légiósok Kereskedelem Középkori uralkodói palotát tártak fel Szamarkand közelében Evolúció Kétezer éve tízszer több nyelv létezhetett Sör Százhatvan éves Guinness sört emeltek ki egy hajóroncsból Magyarország Gyapjas mamut fogát találták meg a Tiszában Legolvasottabb Hírek Újra megszólalt a kelták félelmetes harci kürtje Hírek Különös égi jelenségekről is beszámoltak az ókori római történetírók Hírek Hőhullám fedte fel a Chatsworth-birtok 17. századi díszkertjét Etruszkok Máig nem sikerült teljesen megfejteni az etruszkok titokzatos naptárát Halászat Tudatosan telepítettek halakat hétezer éve a magashegyi tavakba Norvégiában Hajózás Hobbibúvár bukkant késő középkori hajóroncsra a Boden-tóban Etruszkok Rituális etruszk bronzszekeret ástak ki Spanyolországban Hadtörténet Történészek cáfolták a grünwaldi csata mítoszait Kövess minket! Elérhetőségeink 1024 Budapest, Buday László utca 5/b E-mail cím: [email protected] Telefon: +36 (70) 614 7677 Oldalaink Magazinly Északipart Múlt-kor Bolt Magazin lapszámok Előfizetés Akciós ajánlatok Társasjátékok Puzzle Könyvek Támogatás Szakmai partnereink Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Nemzeti Levéltár Országos Széchényi Könyvtár Betekintő Fortepan Kecskeméti Katona József Múzeum Történelemtanárok Egylete © 2026 Múlt-kor – történelmi hírek és magazin Impresszum Írjon nekünk! Adatvédelem Süti beállítások Keresés indítása var FBRK_FOLDER_NOGUI=’/.nogui/’; var FBRK_FOLDER_AJAX=’/.nogui/ajax/’; var FBRK_FOLDER_API=’/.nogui/api/’; var FBRK_IS_WEBSHOP=Boolean(true); function fbrkSearchFormSubmit() { document.getElementById(‘searchInfo’).innerHTML=’ Találatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.nogui/ajax/search/newsportal.results.php’, data: $(„#searchForm”).serialize(), success: function(resultsHtml){ $(„#searchResultsDiv”).html(resultsHtml); // ga(‘send’, ‘pageview’, {‘page’: ‘kereses.php?’+$(„#searchForm”).serialize()}); }}); } function fbrkSetPage(pageIndex) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.page.value=pageIndex; fbrkSearchFormSubmit(); fbrkGetUrl(‘#pageTitle’); } function fbrkSetOrderBy(sField,sDirection) { var f=document.getElementById(‘searchForm’); f.od.value=sDirection; f.ob.value=sField; fbrkSearchFormSubmit(); } function fbrkCheckSearchTarget() { var f=document.getElementById(‘searchForm’); var target=f.target.options[f.target.selectedIndex].value; var searchSectionBySection = document.getElementById(‘searchSectionBySection’); var searchSectionByIssue = document.getElementById(‘searchSectionByIssue’); var searchSectionByLabel = document.getElementById(‘searchSectionByLabel’); var searchSectionByDate = document.getElementById(‘searchSectionByDate’); var searchSectionByEventToday = document.getElementById(‘searchSectionByEventToday’); var searchSectionBySectionSelect=document.getElementById(‘searchSectionBySectionSelect’); var searchSectionByIssueSelect=document.getElementById(‘searchSectionByIssueSelect’); if ((target==’site’)||(target==’kikicsoda’)||(target==’fogalom’)||(target==’magazin’)) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=”; searchSectionByEventToday.style.display=’none’; // searchSectionByLabel.style.display=’none’; } if (target==’event_today’) { searchSectionBySection.style.display=’none’; searchSectionByIssue.style.display=’none’; searchSectionByDate.style.display=’none’; searchSectionByEventToday.style.display=”; } if (target==’article’) { /* searchSectionBySectionSelect.innerHTML=’Rovatok betöltése…’; $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleSectionSelect.php’, data: ‘ms=0’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionBySectionSelect”).html(resultsHtml); }}); $.ajax({ type: „get”, url: ‘/.scripts/ajaxContent/searchArticleIssuesSelect.php’, success: function(resultsHtml){ $(„#searchSectionByIssueSelect”).html(resultsHtml); }});*/ searchSectionByEventToday.style.display=’none’; searchSectionBySection.style.display=”; // searchSectionByIssue.style.display=”; searchSectionByDate.style.display=”; } } function fbrkEventTodayCheckInterval() { var searchSectionByEventTodayDate=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayDate’); var searchSectionByEventTodayIntervar=document.getElementById(‘searchSectionByEventTodayIntervar’); var event_today_interval=document.searchForm.event_today_interval.checked; if (event_today_interval) { searchSectionByEventTodayDate.style.display=’none’; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=”; } else { searchSectionByEventTodayDate.style.display=”; searchSectionByEventTodayIntervar.style.display=’none’; } } new TomSelect(‘#searchForm #label’, { create: false, maxItems: 1, maxOptions: null }); new TomSelect(‘#abid__’, { plugins: [‘checkbox_options’], maxItems: null }); (function(){function c(){var b=a.contentDocument||(a.contentWindow&&a.contentWindow.document);if(b){var d=b.createElement(‘script’);d.innerHTML=”window.__CF$cv$params={r:’a22806c5aabc582e’,t:’MTc4NTI4NTE0Ng==’};var a=document.createElement(‘script’);a.src=’/cdn-cgi/challenge-platform/scripts/jsd/main.js’;document.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(a);”;b.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(d)}}if(document.body){var a=document.createElement(‘iframe’);a.height=1;a.width=1;a.style.position=’absolute’;a.style.top=0;a.style.left=0;a.style.border=’none’;a.style.visibility=’hidden’;document.body.appendChild(a);if(‘loading’!==document.readyState)c();else if(window.addEventListener)document.addEventListener(‘DOMContentLoaded’,c);else{var e=document.onreadystatechange||function(){};document.onreadystatechange=function(b){e(b);’loading’!==document.readyState&&(document.onreadystatechange=e,c())}}}})();

A köztársasági elnöki intézmény helyreállításáról a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalások idején született megállapodás. Ez azt tartalmazta, hogy az elnököt a nép közvetlenül választja. Hallgatólagosan abban is megegyeztek, hogy a parlamenti választások előtt, vagy azzal egy időben. Bővebben »

Just a moment…

Enable JavaScript and cookies to continue Bővebben »

Intimacy itself as a creative force: new exhibition at Rose Art Museum

Intimacy itself as a creative force: new exhibition at Rose Art MuseumJuly 28, 2026 • ArtsA new exhibition at the Rose Art Museum represents the first major solo museum exhibition dedicated to the work of acclaimed contemporary painter Jenna Gribbon. Bővebben »

Tóth Potya István emléke előtt tisztelegtek

A 109-szeres bajnok kerékpárversenyző, Pais Péter egykori bringája kiállításra került a Liget 2…Fehér András értékes relikviát adományozott a Fradi Múzeumnak – VIDEÓ!Folytatjuk tízéves hagyományunkat, így két kiemelkedő játékosunk meze is kiállításra kerül a Fradi Múzeumban.Ismét nagyon sikeres volt a Múzeumok Éjszakája a Fradi Múzeumban.2022. Bővebben »

63 éve: Meghalt Kelemen Lajos történész, akadémikus.

Kelemen Erdélyben élt és dolgozott. A kolozsvári egyetemen szerzett történelem – földrajz szakos tanári diplomát. Előbb az Erdélyi Múzeum könyvtárosa volt, majd 1938-ban ugyanott levéltáros lett. Az ő érdeme, hogy a levéltár Erdély középkori történetének páratlanul gazdag gyűjteményévé fejlődött. 1940-44-ig múzeumi és levéltári főigazgató is volt. Bővebben »

אטרקציות לילדים באזור ירושלים: 6 בילויים למשפחה בחופש הגדול

החופש הגדול בשיאו, הילדים מתחילים לטפס על הקירות ומספר שעות המסך שהם צברו עד עכשיו הוא נתון שהשתיקה יפה לו. עכשיו, אחרי שתשעת הימים, כבר קשה למצוא תירוצים: הגיע הזמן לצאת איתם מהבית.לשמחתנו, הארץ מלאה באטרקציות שיכולות לספק למשפחה כמה שעות של התרעננות, עניין ובעיקר הפוגה מהשאלה

Perintfalvi Rita: igaz a pletyka, hogy egy sereg plébános kapott milliókat a bukott kormánytól azzal, hogy nem költhetik el, majd jönnek érte? | Városi Kurír

BanánköztársaságPerintfalvi Rita: igaz a pletyka, hogy egy sereg plébános kapott milliókat a bukott kormánytól azzal, hogy nem költhetik el, majd jönnek érte?Szélsebesen írta alá az államfői hatáskört gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnök a Nemzeti Bővebben »

Hatvannyolc év után találták meg egy palackposta feladóját Németországban

Sikerült fellelni egy, a Rajna-folyóba dobott palackposta feladóját 68 évvel az üzenet elküldése után – közölte Jan Zimmer, a németországi Oberwesel polgármestere.A feladó Anni Gruss volt, aki ma már 90 éves és az Eifel-hegységben él. Bővebben »

Történelemmé vált tegnapok – Pacsér és a pacsériak a nagy háború forgatagában

Történelemmé vált tegnapok – Pacsér és a pacsériak a nagy háború forgatagábanA kutatás során számos új és meglepő forrást tártak fel – hangsúlyozta Papp László, a kötet egyik szerzője. Kiemelte Hermann Antal pacséri katona naplóját, amely a vajdasági magyarok egyik legterjedelmesebb első világháborús feljegyzése. Bővebben »

Gyapjas mamut fogát találták meg a Tiszában

A munkálatok legjelentősebb eredménye egy kifejlett gyapjas mamut felső foga volt, amely a folyami hordalékban viszonylagos épségben konzerválódott. Bővebben »

Az elátkozott Kis fattyú halálos áldozatai | Autoszektor

Ferdinand PorscheA 23 éves Donald Turnupspeed életben maradt, de mégis mintha eltemették volna. Ő volt az, aki Ford Tudor Custom autójával a szabályosnál jóval gyorsabban száguldó Porsche elé kanyarodott. Az ütközésben a sportkocsi vezetője halt meg. Bővebben »

Avarkori sírokat tártak fel, az egész országra kiadták a figyelmeztetést

Kedden sem hagytuk olvasóinkat izgalmas, friss hírek nélkül. Beszámoltunk többek között arról, hogy avarkori sírokra bukkantak a bajai régészek, megírtuk, hogy 96-tal száguldott egy sofőr Soltvadkerten, illetve arról is írtunk, hogy kiadták a harmadfokú hőségriasztást. Bővebben »

פריז: מהו העמוד ההירלדיקה שמוצב בגינת מוזיאון קוא ברלאני?

הקיץ, musée du Quai Branly מפתיע את הקהל כשמארח בגינתיו היפה את מַת הרלדיקה. מוכרים גם בשם עמודי טוטם, הפסלים הגדולים האלו מעוצבים על ידי העמים הילידים של החוף הצפון-מערבי של אמריקה הצפונית.בעוד שהמוזיאון הפריזאי עומד לפתוח את שעריו בסתיו הקרוב לתערוכה „Premières Nations. Bővebben »

Egy kislány emelte ki a Tisza iszapjából a hihetetlen leletet

Egy közösségi régészkedésen talált rá egy hibátlan mamutfogra egy kislány – számolt be kedden a Szoljon.hu. Ahogy arról is, mi a helyzet jelenleg a félkész szolnoki Riverstone hotellel, és honnan származik az orrfacsaró bűz, ami Karcagot kínozza. Mutatjuk napi hírösszefoglalónkat. Bővebben »

Artifact of the Month: Hank Stram’s 16 mm Film Projector

Artifacts located in the Chiefs Hall of Honor or stored in the team’s offices inside the caves of SubTropolis represent powerful tools that bring the team’s and the American Football League’s history to life. They forge an emotional connection that crosses time and space, bringing fans closer to the past in a way that words alone often cannot do. Bővebben »

Időutazás téglában és acélban: Budapest lenyűgöző ipartörténeti műemlékei, amiket muszáj felfedezni – ORIGO

Egy ipari műemlék első pillantásra talán csak egy funkcionális, elhagyatott vagy éppen átalakított gyárépületnek tűnhet, a kulisszák mögött azonban komoly értékek rejtőznek. Bővebben »

Prominent Holocaust museum challenges Mamdani with offer in response to claims about ‘genocide’ in Gaza

New York City Mayor Zohran Mamdani is yet to publicly respond to an invitation from a prominent Holocaust museum to visit in order to „truly understand” what „genocide looks like” as he faces criticism from the Jewish community for repeatedly using that label to describe the situation in Gaza. Bővebben »

„Ez nem NKA-ügy, hanem minisztériumi- és Fidesz-ügy”

Bús Balázs már két ügyben is gyanúsított, de hol áll meg az NKA-ügy? Egykori NKA-döntnök, levéltári főigazgató, Havasi Bertalan és a Bács-Kiskun megyei főügyészség is válaszolt lapunknak.A közvélemény már nem is feltétlenül tudja követni, kit és milyen ügyben gyanúsítanak meg épp. Bővebben »

The Smithsonian Is Not the President’s Museum

The Smithsonian Is Not the President’s MuseumThe Trump administration’s latest order marks an unprecedented effort to subordinate one of America’s foremost public institutions to partisan power. Bővebben »