Transparency International Magyarország: következetes és eredményes küzdelem a rendszerszintű korrupció és az állam foglyul ejtése ellen

Április 13-án új korszakra ébredt Magyarország. Bő másfél évtizedes jogállami rombolás után megbukott a rendszerszintű korrupciót csúcsra járató Nemzeti Együttműködés Rendszere. Bővebben »

Európában máshol lazább a póráz a kultúrán, Magyarországtól eltérően udvari kegyencek sem léteznek

Miközben Magyarországon a rendszer kegyeltjei kivételes támogatásokban részesültek az Nemzeti Kulturális Alap részéről, a külföldi modelleknél nem a politikai hovatartozás az első számú szempont a támogatások odaítélésénél. Vagy legalábbis ilyen mértékű elfogultság és felesleges közpénzégetés nem tapasztalható. Bővebben »

Fekete színésznő alakítja Szép Helénát a Odüsszeiában

Ő lesz a filmben a világ legszebb nőjének tartott Szép Heléna, aki miatt kirobbant a Trójai háború (Forrás: Shutterstock)Már jóval a bemutató előtt heves viták övezik Christopher Nolan új filmjét, az Odüsszeia című monumentális eposzt. Bővebben »

Kecskeméti kitüntetettjeinek köszöntésével indult a kecskeméti közgyűlés + fotók

Hagyomány Kecskeméten, hogy a közgyűlésen is köszöntik azokat, akik rangos állami kitüntetésben vagy országos jelentőségű elismerésben részesültek. Az esemény rangját emelte az M. Bodon Pál Zeneiskola növendékeinek produkciója. Mint megtudtuk, a tehetséges diákok jövő héten Szabadkán, a Vajdasági Tehetség Gálán képviselik Kecskemétet. Bővebben »

Magyar Péter: Bevezetés az orbánizmusba (32 nap a választások óta)

Magyar Péter: Bevezetés az orbánizmusba (32 nap a választások óta)16 évem Orbánnal: a Napunk különleges interjúkötete nyolc nő és nyolc férfi történetén keresztül mesél az elmúlt tizenhat év Magyarországáról. Bővebben »

חוזרת לקדמת הבמה: המגילה הקדומה שבה לתצוגה | היום

מתחברים מחדש אל ההיסטוריה של עם ישראל: החשובה שבמגילות קומראן – מגילת ישעיהו, שבה ומוצגת לציבור במוזיאון ישראל בירושלים. ממחר (שישי), תיפתח התערוכה „נחמה מן המדבר: מגילת ישעיהו השלמה”, המציגה את אחד הממצאים החשובים ממגילות מדבר יהודה מגילות מדבר יהודה (קומראן).התערוכה מציגה את כתב-היד

Olcsóbb lesz az Egri vár az idegenvezetőkkel érkező csoportoknak

A Dobó István Vármúzeum és az Egyesület Eger Idegenforgalmáért együttműködési megállapodást köt annak érdekében, hogy az Egri vár és benne a Dobó István Vármúzeum még népszerűbb és kedveltebb turisztikai célpont legyen az idegenvezetőkkel érkező csoportok számára. Bővebben »

Húsz helyszínen szervezik meg a Tájházak hetét Hargita megyében | Székelyhon

Ismét megszervezik a Tájházak hetét, amely során húsz helyszínen várják programokkal az érdeklődőket Hargita megyében. A tájházak hetét a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a megye tájházainak és néprajzi gyűjteményeinek közreműködésével szervezi meg május 18–25. között. Bővebben »

Bírságot kapott a legendás csodaautó, pedig évek óta egy múzeumban áll – ORIGO

A hatóságok szerint a legendás KNIGHT rendszámú autó Brooklynban „száguldott” 36 mérföld/órával (58 kilométer/órával). A múzeum vezetőit teljesen ledöbbentette a bírság, mert szerintük az autó soha nem is közlekedhet legálisan, mivel forgalomba sincs helyezve – írja az AP News. Bővebben »

14 és 16 éves kamaszok erőszakoltak meg egy 13 éves lányt | Székelyhon

2026. május 14., csütörtök Körtánccal és osztálymúzeumokkal ünnepelt a gyergyószentmiklósi gimnázium Ünneplőbe öltözött ismét a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium: a 21. Hagyományőrző Napon népdal szólt a folyosókon, múzeummá váltak a tantermek, az iskola előtt pedig több száz diák táncolt együtt tanáraival, népviseletben. 2026. május 14. Bővebben »

A Városháza idén is megnyitja kapuit

A Városháza idén is megnyitja kapuit„Az én Városházám. A tiéd. A miénk.” mottóval idén is megrendezik a Nyitott Városháza programsorozatot Kecskeméten, amely május 20. és 25. között a város egyik legfontosabb közösségi és kulturális eseményévé válik. Bővebben »

Nyolcezer éves kincsektől vált meg Mészáros Tibor, hetven év munkája lett a múzeumé – galériával

Ritka régészeti leletegyüttessel gazdagodott a Damjanich János Múzeum. Mészáros Tibor hetven év alatt összegyűjtött, több száz darabos magángyűjteményét adományozta az intézménynek. A kőbaltáktól a középkori kerámiákig ívelő anyag egyik legértékesebb része a titokzatos, úgynevezett „zsírfarú idolok” csoportja. Bővebben »

הסיכוי למלחמה נוספת באיראן מותיר את שאלת מועד הבחירות פתוחה

הכנסת ה-25 פתחה השבוע את כנס הקיץ האחרון שלה, אבל בסוף השבוע הזה כבר ברור: גלגלי הבחירות נעים במרוצה רבה משחשבו ביום ראשון. כלל סיעות הקואליציה הגישו יחד ברביעי הצעת חוק לפיזור הכנסת, במטרה לשלוט בתהליך, שבמרכזו שאלה אחת: מתי אזרחי ישראל יצעדו לקלפיות?המאבק המרכזי ניטש בין ראש הממשלה

Németh Balázs fénybombázással vádolja Magyar Péteréket, a HVG-től lopott képpel bizonygatja igazát

Fénybombázás érte a Feszty-körképet Magyar Péter sajtótájékoztatóján – ezt állítja Németh Balázs a Facebookon. A Fidesz országgyűlési képviselője Bencsik Jánosra hivatkozva írta ez, aki pedig egy meg nem nevezett restaurátorra hivatkozva tette ugyanezt. Bővebben »

Több mint 140 művel nyílik Vasarely életműkiállítása Budapesten

A 120 éve született Victor Vasarely munkásságát több mint 140 műalkotással, dokumentumokkal, eddig nem ismert fotókkal és filmekkel mutatja be a budapesti tárlat.Csütörtökön nyílik meg, péntektől pedig a nagyközönség számára is látogatható Victor Vasarely életműkiállítása a Szépművészeti Múzeumban. Bővebben »

הליכה בתוך מוזיאון הלובר בפריז (4K)

הליכה בתוך מוזיאון הלובר בפריז (4K)  MSN Bővebben »

Körtánccal és osztálymúzeumokkal ünnepelt a gyergyószentmiklósi gimnázium | Székelyhon

Ünneplőbe öltözött ismét a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium: a 21. Hagyományőrző Napon népdal szólt a folyosókon, múzeummá váltak a tantermek, az iskola előtt pedig több száz diák táncolt együtt tanáraival, népviseletben. Ünneplőbe öltözött ismét a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium: a 21. Bővebben »

Seattle Art Museum Workers Are Unionizing – The Stranger

On Wednesday morning, Seattle Art Museum (SAM) workers announced that their union, Seattle Art Museum Workers United (SAMWU), was affiliating with the Washington Federation of State Employees/AFSCME Council 28 (WFSE). Bővebben »

Kövér László erre használta a magyar műkincset, megdöbbent a Nemzeti Múzeum igazgatója

Kövér László erre használta a magyar műkincset, megdöbbent a Nemzeti Múzeum igazgatójaRengeteg műtárgyat, kulturális örökséget kezeltek sajátként a kormányzati épületekben, kérésre sem adták vissza ezeket, illetve néhánynak nyoma veszett. Bővebben »

Ungváry Krisztián bejelentést tett Schmidt Máriával kapcsolatban a Legfelsőbb Ügyészségen

Bűnözőket mutat be áldozatként múzeumában Schmidt Mária, ezzel pedig bűncselekményt valósít meg – állítja csütörtöki Youtube-videójában Ungváry Krisztián történész, aki ezért bejelentést tett a Legfelsőbb Ügyészségen. Korábban elutasították a bejelentést Ungváry már korábban is tett bejelentést az ügyben a VI.-VII. Bővebben »